90 éve született Kovács Apollónia

90 éve született Kovács Apollónia90 éve született Kovács Apollónia Kossuth-díjas magyar előadóművész, népdalénekes, színésznő. Pályája csúcsán a magyar és cigány nóták királynőjeként emlegették. Tanulmányait a Józsa Béla Athenaeum színészoktató szakán végezte el Kolozsvárott. Gyermekkorát nagyrészt Nyárádremetén töltötte. A második világháború idején, Kolozsvárott figyeltek fel hangjára, de csak a béke beállta után, 1945–46-ban a Józsa Béla Athenaeum Művészképzőjében tanulhatott (Kolozsvár). 1946–1949 között színésznő volt egy nagyenyedi magántársulatnál. 1949–1961 között a Nagyváradi Állami Színházban játszott. 1961-ben Magyarországra települt át, Budapesten élt és magyar cigánydalokat adott elő. Nemcsak előadta, hanem gyűjtötte is a dalokat, illetve egyes dalokat ő fordított le magyar nyelvre. Tagja volt az Artisjus Dankó Pista-díját odaítélő bizottságnak. 2007-ben a népi kultúra és népdalkincs ápolásáért, illetve előadóművészete elismeréseként a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki. 2011-ben a megkapta a legrangosabb magyar kitüntetést, a Kossuth-díjat, de betegsége miatt már nem tudta személyesen átvenni.

 

2012-ben három nap késéssel értesülhetett az ország Kovács Apollónia előadóművész haláláról, aki méltatlanul elfeledve, egy budakalászi idősek otthonában fejezte be 86 évesen az életét, ahol nem tudták, hogy ünnepelt művész volt…

https://youtu.be/JciGHOmgbuQ?list=RD8mSr5rBuZrg

https://youtu.be/VIMXPrwRfyw

https://youtu.be/YoWcWXuWy0c

Videók forrása: YouTube