85 éves a Kék bálvány – 1931

Kék bálvány1931. szeptember 25-én vetítették le az első magyar hangosfilmet a budapesti Royal filmszínházban. 1931. április 28-án a régi Corvin Filmgyárban, a budapesti Gyarmat utcában kezdték forgatni a Kék bálvány című filmet. 

A film bemutatójára öt hónappal később, 1931. szeptember 25-én került sor a budapesti Royal Apolló moziban. A kor népszerű színészei játszottak benne, mint Jávor Pál, Beregi Oszkár és Gózon Gyula, a filmet Lázár Lajos rendezte, operatőre pedig Eiben István volt.

A film korszakalkotó jelentősége ellenére bukás volt. Témája szokatlan volt a nézők számára, egy Amerikában játszódó, szenvedélyektől fűtött társadalmi dráma nem illeszkedett az akkori mozi nézők ízlésvilágába. A történetet mellett, az azt feldolgozó forgatókönyv sem volt telitalálat, csak a film két betétdala volt sikeres. Habár a magyar hangosfilm-korszak kezdete nem volt teljes siker, de a bukásból tanulva a producerek a következő alkotásokat, történeteket inkább a közönség érdeklődésére jobban számot tartó hazai környezetbe helyezték.

A teljes képhez hozzátartozik, hogy hangot már hallhatott a magyar közönség korábban is a mozgóképszínházakban: az 1929-es Csak egy kislány van a világon eredetileg némafilmnek készült (Eggerth Márta és Jávor Pál főszereplésével), de tartalmazott néhány hangosított jelenetet is.

Rendező – Lázár Lajos

Szereplők – Jávor Pál, Gózon Gyula, Beregi Oszkár, Radó Nelli, Pethes Sándor, Makláry Zoltán, Prinz Mimi, Dezsőffy László, Fekete Pál

Fotó: Magyar Filmörökség

További hasonló témájú videók