Zselíz 2016 • „Útkeresés” – a zselízi Kincső Néptáncegyüttes (1)

Kincső 1Zselízen az 50. Országos Népművészeti Fesztiválon, a Schubert parkban a fesztivál nyitónapján lépett színpadra a helyi Kincső néptáncegyüttes jubileumi műsorával. Rendező: Lengyel Szabolcs „Micsi”. 

Kísér: a Gereben népzenei együttes, Zselíz.

2015 októberében ünnepelte a zselízi Kincső néptáncegyüttes megalakulásának 20. évfordulóját. Akkor láthatták a nézők Kincső három generációjának közel 3 órás professzionálisan előadott és szerkesztett Útkeresés  című műsorát. Miközben minden a Kincsőről szólt, mégsem róluk szólt minden, hanem a tánc és a zene, a kultúra és a hagyomány ünnepléséről. Életfilozófiájuk, amellyel védik a zselízi és egyben a szlovákiai magyarok kultúrvárát. Mindenhol szükség van végvárakra, amik állják az idő ostromát, de nem félnek az idővel változni. Szükség van jó kapitányokra, akik vezetik és nem irányítják az embereiket. Szükség van vitézekre akikre fel lehet nézni és szükség van vitézi tettekre. Útmutatás a jelennek a jövőre nézve! Tény, hogy ebből a táncműhelyből jelenleg 5 táncos is a Magyar Nemzeti Táncegyüttes tagja, növendékeik ott vannak a Magyar Állami Népi Együttesben, a pozsonyi Ifjú Szívekben vagy a Fóti Művészetiben is. A „Fölszállott a páva” gyerekverziójában az Apró Kincső az egyedüli tévés elődöntőbe jutott felvidéki csoport… Isten éltesse a Kincsőt! Ma este a jubileumi műsornak egy rövidebb változatából adnak ízelítőt, mely a szlovák és a magyar szakemberek egybehangzó véleménye szerint a tavalyi év legszínvonalasabb produkciója volt. 

Adalék az országos fesztiválok történetéhez Takács András: Az országos népművészeti fesztiválok ötven éve című munkája, ITT elérhető!


  Ha értesülni szeretne róla, hogy milyen új videók kerülnek fel az oldalra
csatlakozzon a Televízió Facebook-oldalához!


A cikkek, illetve videók tartalma nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.
Célunk, hogy lehetőséget adjunk különböző vélemények megjelenésére.


Tags: , ,


A bejegyzés trackback címe: https://www.televizio.sk/2016/07/zseliz-2016-%e2%80%a2-utkereses-a-zselizi-kincso-neptancegyuttes-1/trackback/

Most itt van: Home // ESEMÉNY, Évforduló, Fesztivál, Hagyomány, KULTÚRA, Népművészet, Tánc, VIDEÓK, Zene // Zselíz 2016 • „Útkeresés” – a zselízi Kincső Néptáncegyüttes (1)





© Magyar Interaktív Televízió





Magyar Interaktív Televízió

FREE
VIEW
© 2010 . All rights reserved.
Edited by Microgramma