Egy perc Magyarország • Kimle

Mosoni-Duna partja KimleA Mosoni-Duna kanyarulatában, a Mosomagyaróvárt és Győrt összekötő út mellett helyezkedik el Kimle. A község három településrész – Horvátkimle, Magyarkimle és Novákpuszta – egyesítésével jött létre. A Hanság és a Szigetköz, Magyarország e két önmagában is különleges területe találkozik a község határában, és ezáltal rendkívül gazdaggá teszi a környék növény- és állatvilágát. A folyó, a folyópartokat szegélyező erdők sok ritkaságot rejtenek az érdeklődők számára. A Mosoni-Dunán egyre élénkebb a vízi turizmus, melynek következtében sok turista fordul meg Kimlén. Éjszakákat a két kempingben és két panzióban tölthetik.

Kimle község Győr-Moson-Sopron megyében a Mosoni-Duna két partján fekszik, amely védett természeti terület, a Szigetközre jellemző növény- és állatvilággal, csodálatos élményt nyújtva a vízen érkezők számára is. Az ország 10 azon településének egyike, melyet folyó szel ketté és híd köt össze.
A Szent Mihály arkangyal tiszteletére szentelt horvátkimlei templom 1780-ban nyerte el jelenlegi formáját.
A falu egyik legmegkapóbb látványa a temetőhöz vezető gesztenyefasor. Az I. világháború hőseinek emlékére ültették, a környék egyik legszebb katonai emlékhelye, a fák közé a ’90-es évek elején fából faragott stációkat állítottak fel.
A hídon áthaladva a látogatót a millennium tiszteletére emelt IV. Béla szobra fogadja. Közelében a Szentháromság-szobrot és a több mint 110-es hársfát találjuk. Mellette áll a XIII. században épült magyarkimlei Sarlós Boldogasszony templom. Felújítás során kiemelték középkori részleteit, így a feltárás során megtalált lőrésszerű ablakokat, és a bélletes kapubejáratot.
A településen élénk kulturális élet folyik. A rendezvények mellett a német és horvát nemzetiségekre jellemző hagyományos ünnepek sok látogatók vonzanak az ország más részeiből, sőt a határon túlról is. A horvát népszokások közül kiemelkedik az egyedülálló december 4-i Borbála-járás.

További hasonló témájú videók