Milliók szívébe oltotta be a fizika szeretetét

Öveges József professzorÖveges József professzor a tudományos ismeretterjesztés úttörője volt, aki fantasztikus képességekkel rendelkezett, és korát megelőzve, a XXI. században is aktuális kérdésekre kereste a válaszokat.

  • Előadásmódja kuriózumnak számított, szemléletesen, szórakoztatóan és érthetően mutatta és magyarázta a fizikát. Jezsuita papként kezdte pályafutását, majd a papi pályáját feladva, fizikusként ismerte meg az ország.
  • Már 1946-ban mikrofonba mondta első előadását. Ez az atombombáról szólt, s ezt később még több mint kétszázötven előadás követte: bő tizenkét éven át rendszeresen mutatta be mindig izgalmasan érdekes kísérleteit a képernyőn.
  • Öveges József 1953-tól több mint negyedszázadon át az Élet és Tudomány hetilap szerkesztő bizottsági tagja volt. Szívesen jelentkezett tanulmányaival és az olyan, kisebb lélegzetű levélváltozatokkal is, amelyekkel még közelebb kerülhetett az olvasóhoz.
  • Több mint 30 éven keresztül végzett fontos ismeretterjesztő munkát a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat ( TIT ) Országos Elnöksége tagjaként.
  • Az 1968-ban készült sorozat a professzor legkedvesebb kísérleteit mutatta be, többek között a legendássá vált HEKI, a rezonancia-kutya; a Szikrázó szék; a Ruhacsipesz és űrrakéta; Sarkított fény, vagy akár A csavart labda titka című kísérleteit. Ezek DVD-n is megkaphatók.
  • Családja kétszáz éven át szentelte fiait a tanításnak. Ő maga számos tankönyvet is írt.

https://youtu.be/5malJFwK6SU

Néhány gondolat Öveges Józseftől:

  • „Az oktatás célja nem az, hogy befejezett tudást adjon, hanem az, hogy szilárd alapot teremtsen a továbbhaladásra.”
  • „Legnagyobb boldogságom, ha másnak tudást és örömet nyújthatok.”
  • „A tudományban nincsenek nehéz és könnyű dolgok, csak megértettek és meg nem értettek vannak.”
  • „Munkám legnagyobb jutalma az lesz, ha a kisdiák néhányszor felkiált tanulás közben: még annál is sokkal szebb a fizika, mint gondoltam! Ez volt a célom.”
  • „Az igazi tanár nem tanít a szó régi értelmében, hanem alkot. A saját mindig friss, mindig korszerű tudását alkotja, szüli újjá tanítványai lelkében. Így lesz művész, alkotó művész.”
  • „Iskolai tudásunk egy része majdnem nyomtalanul eltűnik. De bennünk marad életünk végéig a kifejlett akarat, szellemünk ügyessége, a tervszerűség, fortélyosság, amivel bármikor harcolni tudunk értelmünk nehézkessége ellen… Az a harcos, akinek megmarad fegyverzete, ereje, ügyessége, könnyű szívvel nyugszik bele a zsákmány elvesztésébe, mert szerzett és megmaradt tehetségeivel bármikor újhoz, értékesebbhez juthat.”

További hasonló témájú videók