Fődíjat nyert Franciaországban a Lisa, a rókatündér

Liza, a rókatündérUjj Mészáros Károly Liza, a rókatündér című filmje nyerte a fődíjat az európai filmek Essonne-ban megrendezett filmfesztiválján. A filmnek ez a huszadik nemzetközi fesztiváldíja.

https://youtu.be/JALDIrbyIeA

Tíz európai mozifilm volt először látható Franciaországban a november 22-én véget ért Cinessonne fesztivál versenyprogramjában, köztük a Liza, a rókatündér. Az idén 17. alkalommal megrendezett Essonne-i fesztivál díjkiosztója a párizsi terrortámadások miatt elmaradt, ezért csak most hozták nyilvánosságra a díjazottakat: a fődíjat, melyről a közönség döntött, Ujj Mészáros Károly alkotása nyerte.

A közlemény kitér arra is, hogy már számos ország filmforgalmazója megvásárolta a Magyar Nemzeti Filmalap által értékesített forgalmazási jogokat. Hamarosan Japán, Tajvan, Csehország, Szlovákia, Izrael, Lengyelország, valamint a jugoszláv utódállamok mozijai és televíziói is műsorukra tűzik a magyar filmet.

A Liza, a rókatündér a Filmalap 220,36 millió forint értékű gyártási támogatásával készült a Filmteam produkciójában, producere Major István. Az abszurd romantikus vígjáték nagy sikerrel szerepelt a hazai mozikban az A Company Hungary forgalmazásában, eddig több mint 127 ezren váltottak rá jegyet 2014. február 19-től, amióta a mozik játsszák.

Őrjítően rövid csipkeruha, finn western zene, juharszirupos ponty, szövevényes nyomozás és sok-sok románc.
„Ez a groteszk, meseszerű vígjáték a szeretetről szól. Aki egy különleges magyar filmet szeretne látni és sokat szeretne nevetni, annak mindenképp ajánlom” – nyilatkozta a film női főszereplője, Balsai Móni.
Liza, (Balsai Móni – Társas játék, Couch Surf, A berni követ) a csinos, de roppant szerény ápolónő élete egy csapásra megváltozik, amikor születésnapi kimenőt kap. Elhatározza, hogy megtalálja élete szerelmét, ám hamarosan több hullazsákba került hódolója lesz, mint élő. Ezért a fiatalon elhunyt japán slágerénekes, Tomy Tani szellemének (David Sakurai) segítségével Liza arra a következtetésre jut, hogy ő egy „elátkozott rókatündér”. Az egyedi hangulatú alkotásban – mely Ujj Mészáros Károly első nagyjátékfilmje – olyan nagyszerű színészeket látunk mint Bede-Fazekas Szabolcs, Schmied Zoltán, Molnár Piroska, Reviczky Gábor, Gubik Ági, Kovács Lehel, Szabó Győző, Bán János vagy Hajdu Steve. 
(Forrás: Prae.hu)