Rükverc – egy (lecsúszott) polgár vallomásai Füleken

Rükverc

A Füleki Városi Művelődési Központ szeretettel meghív minden színházkedvelőt a kassai Thália Színház Rükverc című darabjára 2015. november 14-én 18.00 órától a Városi Művelődési Központba.

A darab főszereplője, Gál Tamás a tragikomédiában nyújtott színészi teljesítményéért az idén elnyerte a legjobb színházi alakítás díját. A „szlovákiai színházi Oscar”-ként emlegetett Dosky díjakat immár huszonöt éve ítélik oda a színházi szakma legjobbjainak, de Gál Tamás személyében első alkalommal kapta meg a Deszkák-díjat magyar színművész.

A Rükverc nagyon pontos és alapos látlelete, egy ember életén keresztül, a régiónk jelenének és félmúltjának. Kerékgyártó István, a darab szerzője kassai viszonyokra dolgozta át a darabot, alcímében is utalva a város ikonikus alakjának, Márai Sándornak a regényére: Egy (lecsúszott) polgár vallomásai. A főhős, Vidra Zsolt élete fordított sorrendben bomlik ki, a kétezres évek elejétől jutunk vissza az 1950-es évekig. A Czajlik József rendezte darab indult a szlovákiai színházak legrangosabb seregszemléjén is Turócszentmártonban, a Magyar Színházak XXVII. Kisvárdai Fesztiválján pedig közönségdíjat kapott.

A kassai Thália Színház olvasópróbája Kerékgyártó István: Rükverc – egy(lecsúszott) polgár vallomásai c. tragikomédiájához.

Videó: Ami Kassa

Kerékgyártó színműve Szlovákiában ősbemutatónak számít. Emellett a szerző a kassai Thália Színház kérésére kifejezetten kassai viszonyokra dolgozta át a darabot. A darab tizennégy jeleneten keresztül követi végig a főhős, az örök vesztes prototípusaként is jellemezhető Vidra Zsolt életét. Az alkotás egyik leleménye, hogy fordított időrendben, visszafelé bomlik ki a főszereplő élete, ebben az esetben a haláltól jutunk el a születésig. A társadalom hatvan éve tükröződik Vidra Zsolt apró örömökből és hatalmas kudarcokból álló életében.  A műre egyszerre jellemzőek a pergő dialógusok, a hűvös acélkeménységű helyzetrajz, a pengeéles fogalmazás, a kegyetlen, lényegre törő jellemzés, a groteszk hangvétel és a fekete humor.

Csak 15 éven felülieknek!

Rendező: Czajlik József

Dramaturg: Forgács Miklós

Díszlet: Fodor Viola m.v.

Jelmez:Őry Katalin m.v.

Zene: Lakatos Róbert

Mozgás: Bocsárszky Attila, Richtarcsík Mihály

Köszönet Szászi Zoltánnak konzultánsi munkájáért! 

Szereplők

Vidra Zsolt Gál Tamás
Szocmunkás, Anya, Szőke nő, Boltvezetőnő Varga Lívia
Orvos, Eta, Erzsi, Zsizsi, Gyerek, Körzeti orvos Latócky Katalin
Patológus, Joli, Vevő, Kurva, Márta Rab henrietta m.v.

Jegyzőkönyvvezető, Jutka, Tanulólány, Nővér,
Kurva, Zsuzsi, Gyerek

Dégner Lilla

Lecsós Vera, Telefonhang, Ancsa, Kurva,
Gyerek, Kustyánné

Szoták Andrea

Százados, Kertész, Szerető, Csongor, Mester,
Gyerek, Cigány vőlegény, Őrmester

Benkő Géza m.v.

Boncmester, Jocóbá, Apa, Német turista,
Cigány,

Petrik Szilárd

Rendőr, Usankás, Zelený főmérnök, Bodó,
Fröccsös Gyuri, Tizedes, Gyerek

Bocsárszky Attila

Rendőr, Sálas, Kalapos, Boltvezető, Gazsi,
Verőlegény, Gyerek

Madarász Máté

Zászlós, Pólós, Pultosfiú, Jani, Kiscsibém,
Cigány, Férfi, Gyerek

 Ollé Erik m.v.

Misi, a néptáncos

Richtarcsík Mihály m.v.

 

 

További hasonló témájú videók