Nőképek kisebbségben III/12. • Újragondolt kollektív női identitás…

Puskás AndreaPuskás Andrea: Újragondolt kollektív női identitás Paula Vogel Desdemona: Színmű egy zsebkendőről című drámájában . 2015. szeptember 17-18-én Nyitrán tartották meg a harmadik Nőképek kisebbségben konferenciát, 

amely az Egyetemi hallgatók/pedagógusjelöltek genderérzékenyítése című projekten belül valósult meg.

„A gender kifejezés az angol nyelvből származik, társadalmi nemként szokás fordítani és egy társadalomtudományi kategória. Ez a társadalmi nem (gender) nem egyenlő a biológiai nemmel (sex), mely arra utal, hogy reprodukciós szerveink és kromoszómaállományunk alapján férfinak vagy nőnek születtünk, hanem arra, hogy az adott földrajzi és történelmi korban milyen elképzeléseket társítanak a nőkhöz és a férfiakhoz, és mit tartanak nőiesnek, illetve férfiasnak. Ezek az elképzelések időben változnak ugyan, de egy adott korban meghatározzák, hogy nőként vagy férfiként hogyan kell öltöznünk, viselkednünk, dolgoznunk, érzelmet kifejeznünk, a másik nemhez viszonyulnunk, gondolkoznunk a családról és abban szerepet vállalnunk, saját testünkkel szemben viseltetnünk stb.” (Forrás: sex.gender.hu)

Folytatjuk az előadások közlésével. Kérjük, kísérje figyelemmel!

  • Fő szervező: Phoenix Polgári Társulás, Pozsony
  • Társszervezők: Közép-Európai Tanulmányok Kara, Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem/Fakulta stredoeurópskych štúdií, UKF Nitra • Genderkutató Központ, BTK Comenius Egyetem/Centrum rodových štúdií UK Bratislava • Női és Gyermek-esélyegyenlőségi Bizottság, Szlovákiai Magyarok Kerekasztala/Výbor pre rovné príležitosti žien a detí pri Okrúhlom stole Maďarov na Slovensku

Program:

  1. szeptember 17., csütörtök
  • 11:00–11:15 A konferencia megnyitója: Tokár Géza
  • 11:15–12:00 Thun Éva: Hogyan tanítsunk genderül? A genderpedagógia elmélete és gyakorlata integrálásának lehetősége
  • 13:00–13:30 A magyar feminizmus története című kiállítás megnyitója és megtekintése. A kiállítást megnyitja annak összeállítója: Antoni Rita, a Nőkért Egyesület elnöke

Szekcióvezető: Bolemant Lilla

  • 13:30–13:50 Kereszty Orsolya: Gender-egyenlőtlenség és társadalom-tudományi karrier –  magyarországi  helyzetkép.
  • 13:50–14:10 Cviková Jana: Genderérzékeny pedagógia a genderegyenlőségről folyó vita kontextusában /Rodovo citlivé vzdelávanie v kontexte súčasnej diskusie o rodovej rovnosti
  • 14:10–14:30 Szapu Marianna: Nők a tudományban

Szekcióvezető: Petres Csizmadia Gabriella

  • 14:50–15:10 Baráth Erzsébet: Gender-ideológia versus feminista ideológiakritika
  • 15:10–15:30 Antoni Rita: A Szegedi Feminista Egylet működése és a feminizmussal kapcsolatos korabeli attitűdök a helyi sajtó tükrében
  • 15:30–15:50 Molnár Csilla: Női önkifejezés és az újrafogalmazott falvédők

Szekcióvezető: Szapu Marianna

  • 16:10–16:30 Jablonczay Tímea: Gender sztereotípiák és szubverziók irodalmi szövegek olvasási kódjaiban
  • 16:30–16:50 Petres Csizmadia Gabriella: Kortárs mesék nőképei 
  • 16:50–17:10 Mészáros András: Don Juan lánya
  • 17:10–17:30 Puskás Andrea: Újragondolt kollektív női identitás Paula Vogel Desdemona: Színmű egy zsebkendőről című drámájában 
  • 17:30–18:00 Nőírók a magyar és a szlovák irodalomban – kerekasztal-beszélgetés: Jana Cviková, Jablonczay Tímea, Bárczi Zsófia, moderálja: Bolemant Lilla
  1. szeptember 18., péntek

Szekcióvezető: Antoni Rita

  • 9:00–9:20: Kegyes Erika: Genderpedagógia és nyelvhasználat
  • 9:20–9:40 Hidasi Judit: A womenomics Japánban
  • 9:40–10:00 Bárczi Zsófia: Apa olvas, anya főz… Alsó tagozatos tankönyvek nőképe Szlovákiában 
  • 10:00–10:20 Bolemant Lilla: A tanterv, a tankönyv és a tudásszintmérés gender szempontjai 
  • 10:50–12:00 kerekasztal-beszélgetés a konferencia témáiról: pedagógia, irodalom, munkapiac, tudomány – a következő konferencia témáinak megtervezése
  • 13:00–16:00 Budinszky Hajnalka: Nők nyomában – nyitrai városnézés

 

 


  Ha értesülni szeretne róla, hogy milyen új videók kerülnek fel az oldalra
csatlakozzon a Televízió Facebook-oldalához!


A cikkek, illetve videók tartalma nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.
Célunk, hogy lehetőséget adjunk különböző vélemények megjelenésére.


...

Tags: , , , , , , ,


A bejegyzés trackback címe: https://www.televizio.sk/2015/11/nokepek-kisebbsegben-iii12-%e2%80%a2-ujragondolt-kollektiv-noi-identitas/trackback/


Most itt van: Home // Esemény, Konferencia, Videók // Nőképek kisebbségben III/12. • Újragondolt kollektív női identitás…




Ez is érdekelheti:


© Magyar Interaktív Televízió





© 2010 Magyar Interaktív Televízió. All rights reserved.
Edited by Microgramma