Díjazott a Vastojás a San Diegó-i Nemzetközi Gyerekfilm Fesztiválon

VastojásA Vastojás című magyar animáció a legjobb animációs kisfilmnek járó díjat nyerte el a San Diegó-i Nemzetközi Gyerekfilm Fesztiválon. A film a régi magyar történetmesélés hagyományait akarta feleleveníteni kortárs vizuális eszközök segítségével.

A munkát a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animációs szakán végzett Traub Viktória jegyzi, aki a film rendezője, látvány- és figuratervezője is egy személyben – mondta Déri Marcell producer. A mese alapötletét Erdélyi Zsuzsanna Hegyet hágék, lőtöt lépék népi imádságos gyűjteménye képzi. Ebben a munkában a néprajzkutató a klasszikus, sok száz évre visszamenő, szájról szájra történő hagyományos szövegmesélést gyűjtötte össze. A film alkotói arra voltak kíváncsiak, hogy a régi, klasszikus szövegeknek és az annak idején megfogalmazott népi szövegkultúrának milyen hatása van a mai történetmesélőkre – fejtette ki a producer.

– Ezek nem klasszikusan vett vallásos, sokkal inkább népi szövegek. A templomból hazajövő emberek a saját kultúrájuk nehézségeit és problémáit imádságokba foglalták, amit tekinthetünk babonának is, a másik oldalról mégis a saját életük, nehézségeik, családjukkal való kapcsolatuk megvalósulását jelentette számukra – tette hozzá.

Ezekből a népi képekből, víziókból születtek aztán különböző hajtásokon át a népdalok, mondókák, népmesék és minden más, a gyakorlatban felhasznált, archaikus eredetű történetek is, mint ahogyan azok a népi imádságokban is megtalálható képek, amelyekkel a film is dolgozik. A film története szerint a főhős kisfiú, Benedek egy szürreális képi világgal megjelenített fantáziahegyen él, ahol talál egy vastojást, amelyet elragad egy tyúk, ennek ered a gyerek a nyomába.

Déri Marcell szerint kevesen ismerik a magyar kultúra archaikus vonatkozásait, ezért szerették volna ezt megmutatni és akár oktatási anyagként is a tanárok kezébe adni, ismertebbé tenni ezeket a szövegeket egy modern képi világon keresztül. Az év elején elkészült animációt a közmédia mutatta be tavasszal, de a producer elmondta, hogy a San Diegó-i fesztivál után más nagy európai, ázsiai és amerikai filmes mustrákon is be fog mutatkozni a jövőben a Vastojás a magyarországi fesztiválok mellett.
(Forrás: Librarius.hu)