Hizsnyai Zoltán ma eggyel halhatatlanabb lett

Hizsnyai Zoltán a gombaszögi Fiatal Írók Alkotótáborában. Fotó © Haraszti MáriaHizsnyai Zoltán „Ezredvégi fohász” című versét költőnk születésnapja alkalmából elmondja Szász Mátyás.
Videó: Versmondás II. kategória a 2013-as, VIII. Kulcsár Tibor Vers- és Prózamondó Versenyen.
 
Hizsnyai Zoltán a Közép-Szlovákia déli részén fekvő Rimaszécsről származik; 1959-ben született a rimaszombati kórházban. 1978-ban Kassán érettségizett és szerzett gépésztechnikusi képesítést.  1974-1978 között amatőr színész, 1978-tól 1983-ig pedig, a kassai Thália Színház tagja. Közben két évig sorkatona. 1983-tól 1986-ig Diószegen, Kassán, Pozsonyban és Rozynó közelében fűtő, gépész, éjjeliőr és fényképész. Ugyanebben az időben fiatal szlovákiai magyar irodalmárok Iródia-csoportjának tagja, 1986-tól Pozsonyban él, ahol először az egyetemi könyvtár alkalmazottja, majd pedig éjjeliőr. A politikai rendszerváltás után, 1990 tavaszától a Pozsonyban magyar nyelven megjelenő Irodalmi Szemle című irodalmi-társadalomtudományi folyóirat szerkesztőjeként dolgozik. 1992 tavaszától az akkor induló Kalligram című irodalmi-művészeti-társadalomtudományi folyóirat szerkesztője, majd 1994 júniusától 2003 végéig főszerkesztője. 2004 és 2006 között a pozsonyi Új Szó című napilap kulturális rovatának vezetője. 2006 májusától 2007 októberéig a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának főállású titkára. Jelenleg a Dunakanyar szlovákiai szakaszán fekvő Kovácspatak üdülőközpontban él.
 
A versenyt hagyományosan a pozsonyi Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium rendezi.
Társrendezők: az Ifjú Szivek Magyar Táncegyüttes, valamint Pomichal István mérnök. Az Ifjú Szivek pozsonyi székházának színháztermében gyűltek össze a versenyzők és kísérőik 2013. november 29-én.

További hasonló témájú videók