IX. Kulcsár Tibor Szavalóverseny – Béhr László, Dunaszerdahely

Béhr LászlóA versmondók II. kategóriájában Béhr László, a dunaszerdahelyi Magyar Tannyelvű Magángimnázium diákja Kulcsár Ferenc „Plágium” című költeményét adta elő. Felkészítő tanára: Simon Beáta.

                                                                                          A szó: izzó parázsa igaznak, szépnek
                                                                Vagy meggyújtod másoknak tűznek, fénynek, vagy
                                                                                                önlelkedben meghal s megemészt.

                         (Kulcsár Tibor)

„A verseny első évfolyamának meghirdetésekor célunk a szlovákiai magyar irodalom alkotásainak megszólaltatása és népszerűsítése volt, valamint tisztelegni szerettünk volna Kulcsár Tibornak, iskolánk kiváló pedagógusának emléke előtt.
A versenyt az alapiskolák nyolcadik és kilencedik osztályos tanulói, a négyosztályos gimnáziumok diákjai, a nyolcosztályos gimnáziumok harmadikos és negyedikes, valamint felső tagozatos diákjai számára hirdetjük meg két kategóriában.

Idén a több mint 45 éves jubiláló szlovákiai magyar írók, költők előtt tisztelgünk – a 65 éves Kulcsár Ferenc és Tóth László, a 60 éves Balázs F. Attila és Bettes István, az 55 éves Haraszti Mária és Hizsnyai Zoltán, a 45 éves Juhász Katalin és Z. Németh István. Ajánljuk, hogy az ő műveik közül válasszanak.”

A IX. Kulcsár Tibor Szavalóversenyt és X. Esszéíró Versenyt az Ifjú Szivek székházában tartották meg 2014. november 28-án. A verseny meghirdetői és szervezői: a pozsonyi Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium, az SZMPSZ Pozsony-Szenc Területi Választmánya.

További hasonló témájú videók