Egyházmegyei közgyűlés és beiktatás

Gömöri Református EgyházmegyeA Gömöri Református Egyházmegye idei első egyházmegyei közgyűlésén fogadalmat tettek az egyházmegyei tisztségviselők. Az ünnepi istentiszteleten az igehirdetés szolgálatát Fazekas László püspök végezte.

Az elmúlt vasárnap tartott alakuló ülés délelőtt 11.30-kor vette kezdetét a lénártfalvai művelődési házban, ahol a közgyűlés határozatképességének megállapítása után, az egyházmegye elnökségén kívül, titkos szavazással megválasztották egyházmegyénk tanácsának lelkészi, illetve világi tagjait.

Miután az eredményt kihirdették, néhány frissítő falat után az egyházi elöljárók a meghívott tagokkal és vendégekkel egyetemben átvonultak a gyülekezet templomába, ahol kezdetét vette az alakuló közgyűlés ünnepélyesebb része. A rendhagyó istentisztelet rendhagyó módon kezdődött, hiszen a közelről, s távolabbról összesereglett embereket a Szózat eléneklése mosta össze egy szívvé és szájjá. Miután elhangzottak nt. Nagy Ákos Róbert, a Gömöri Református Egyházmegye esperesének köszöntő szavai, a gyülekezet még két ének eléneklésével készülhetett a hirdetett ige áldásainak befogadására.

  • Az ünnepi alkalmon ft. Fazekas László szolgált szószéki igehirdetéssel. Az igehirdetést lezáró imádság, illetve a Miatyánk közös elmondása, valamint egy énekvers eléneklése után, sor került az egyházmegyei elnökség fogadalomtételére. Az újra megválasztott esperestől, nt. Nagy Ákos Róberttől, és a szintén újraválasztott egyházmegyei gondnoktól, Bán Zoltántól, ft. Fazekas László vette ki a hivatali esküt.
  • Az esperes, beiktatása után a gömöri emberek, és leginkább az itt szolgálatot teljesítő egyházi és világi elöljárók nevében, mintegy válaszképpen az alapigében szereplő jézusi kérdésre határozott nemmel felelt. Rövid beszédében kifejtette, hogy úgy érzi, az itteniek valóban maradni szeretnének. Maradni elsősorban Krisztus mellett és a nemzetiségünk megőrzését segítő értékeink mellett, mert az ilyen emberekre Gömörben igen nagy szükség van.
  • Az egyházmegye megújult vezetésének eskütételét követően az alkalmat verses, énekes, illetve szóbeli köszöntések tették még emlékezetesebbé. Előbb a lénártfalvai gyerekek (Babus Linda, Czigány Zsófia, László Fruzsina, Lőkös László) jóvoltából hangzott el egy költemény, majd a Hanvai Református Gyülekezet Tompa Mihály Vegyeskara szolgált két énekkel. Az ünnepi istentiszteleten köszöntőbeszédet mondott: Fekete Vince főgondnok, Szesztay Ádám főkonzul, nt. Szőnyi Tamás, a Borsod-Gömöri Református Egyházmegye esperese, illetve Madarász Béla, lénártfalvai gondnok.
  • Az új tisztségviselők felé intézett jókívánságok és igei biztatások között jutott hely egy leköszönt szolgálattevő munkájának méltatására is. Egyházunk püspöke, főgondnoka, illetve egyházmegyénk esperese, egy a Prédikátor könyvéből származó igével, néhány kedves szóval, és egy szép virágcsokorral köszönte meg nt. Orémus Ilona nyugalmazott lelkipásztornő több éves odaadó szolgálatát.
  • A köszöntések sorát Páko Mária zárta, aki néhány tanítványával együtt, gitárral kísérve adott elő két megzenésített költeményt.
  • Az egyházmegyei alakuló közgyűlés végül az ároni áldással, valamint a Himnusz eléneklésével ért véget, ám a kötetlen beszélgetés az istentiszteletet követően még sokáig folytatódhatott, hisz a lénártfalvai gyülekezet jóvoltából a meghívott vendégeket bőséges szeretetvendégség várta.
  • Forrás és videó: Gömöri Református Egyházmegye

További hasonló témájú videók