Országos citeratalálkozó – Fürge ujjak citerazenekar, Királyrév

Fürge ujjak citerazenekar- KirályrévA Fürge ujjak citerazenekar a királyrévi Csemadok alapszervezet mellett működik, 2000-ben alakult. Az ekkor még 9 fiatalból álló csapat vezetését később Erdélyi Csaba vette át. Műsoraik nagy részében mátyusföldi népdalokat adnak elő nem hagyományos citerajátékkal. Általában Csemadok rendezvényeken, falunapokon, citeratalálkozókon szerepelnek és a helyi rendezvények állandó fellépői.  Több ízben eleget tettek külföldi meghívásnak is Csehországban és Magyarországon, különböző fesztiválokon. 2009-ben a Bíborpiros szép rózsa népzenei vetélkedőn a zsűri nívódíjjal jutalmazta a zenekart. 2012-ben több neves előadóval közösen elkészítették első albumukat.
A zenekar tagjai: Puskás Zsófia, Schnábelt Karolina, Benkő Zsófia, Szakál Kinga , Libárdi József , és a zenekar vezető Erdélyi Csaba.

A 16. Országos Citeratalálkozó vándorserlegét a nagykaposi Faboto Citerazenekar nyerte el.
Szilágyi Zoltán, honti citerakészítő mester több éve rendszeresen citerát ajándékoz egy-egy csapatnak. Ez évben a naszvadi Sústya Citerazenekar vehette át az ajándékot.

2014. október 18-án rendezte meg a 16. Országos Citeratalálkozót a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet, a Csemadok Nagyabonyi Alapszervezete és Nagyabony Község Önkormányzata a Csemadok Országos Tanácsa megbízásából. A versenyprodukciókat a színpadra lépés sorrendjében, fokozatosan tesszük közzé.

[mappress mapid=”192″]

További hasonló témájú videók