A XVI. Kodály Napok versenyműsorai – Bárdos Lajos Vegyeskar

Orsovics Yvette a Bárdos Lajos Vegyeskart vezényliA nagymegyeri Városi Művelődési Központ mellett működő Bárdos Lajos Vegyeskar régi hagyományokra tekint vissza.

 

 

Fő céljuk megőrizni és tovább vinni a magyar kórusmuzsika hagyományát és örök értékét. Jelen vannak a város minden jelentős egyházi ünnepén és kulturális rendezvényein egyaránt. Az elmúlt időszakban rendszeresen rendeznek kórustalálkozókat, adventi hangversenyeket, melyeken hazai és külföldi kórusokat látnak vendégül. 1990 óta résztvevői a Kodály Napoknak, melyen többször aranykoszorús minősítést értek el.

A kórus 2012-ben ünnepelte fennállásának 120. évfordulóját. Nagymegyer város önkormányzata ugyanezen évben Pro Urbe díjjal jutalmazta a kórus eredményes és kitartó munkáját, Nagyszombat megye pedig a kultúráért emlékérmet adományozta a kórus fennállásának 120. évfordulója alkalmából.

A kórus repertoárja nagyon színes, magába foglalja mind a világi, mind az egyházi muzsikát, népdalfeldolgozásokat, jelenkori alkotásokat és régi mesterek műveit. A kórus irányítását 1998-ban Orsovics Yvette vette át a neves népzenekutatótól, Ág Tibortól. Állandó korrepetitoruk Kolenčíková Lucia.
(aTempo)

A nagymegyeri kórust  Orsovics Yvette vezényli.

• • •

A 3 évente megvalósuló seregszemle a felvidéki kórusok legnagyobb összejövetele. Az értékelő versenyt a CSEMADOK Országos Tanácsa megbízásából 2014. május 16-18-án Galántán, a XVI. Kodály Napok keretében rendezte a CSEMADOK Galántai Területi Választmánya, a Szlovákiai Magyar Zenebarátok Társasága, valamint a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet.

A versenynapon – jobb hangminőségben – rögzítettük a kórusok versenykoncertjeit. Ezeket is hamarosan műsorunkra tűzzük, még folyik a feldolgozás.

A zsűri tagjai:

  • Kertész Attila címzetes egyetemi docens, Liszt-díjas karnagy, a Magyar Kodály Társaság elnökségi tagja (Pécs) – elnök
  • Erdélyi Ágnes énektanár-karvezető, a KÓTA – Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége a Művészeti Bizottságának tagja (Veszprém)
  • Hartyányi Judit ny. egyetemi docens, a Magyar Kodály Társaság társelnöke, karnagy (Budapest)
  • Kneifel Imre, a székesfehérvári Kodály Zoltán Ének- Zenei Általános Iskola és Gimnázium igazgatója
  • Tóth Ferenc Liszt-díjas karnagy, a KÓTA tiszteletbeli elnöke (Komló)

[mappress mapid=”75″]

További hasonló témájú videók