Robotokat a világűrbe!

RobonautA NASA robot-asztronautája, a 2011 óta az űrállomáson levő Robonaut-2 lábakat kapott, így még több feladatot el tud látni. A Robonaut-2 (röviden: R-2), amely a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) teljesít szolgálatot, három évig csak felsőtesttel és karokkal rendelkezett. A kinyújtott állapotban 2,7 m hosszú alkatrészek nem teljesen hasonlítanak az emberi lábakra. Hét „ízülettel” rendelkeznek, a lábfej helyén fogásra, kapaszkodásra alkalmas szerkezet található.

Nagyobb mozgási lehetőséget adnak majd az R2-nek. A viszonylag nagyméretű humanoid robot ezentúl mindkét „kezével” segíteni tud az űrhajósoknak, miközben legalább az egyik lábával biztonságosan rögzíteni tudja magát az űrállomáson, a súlytalanság körülményei között. A robotlábak végére kamerákat is felszereltek. Az R2 jelenleg állandó helyre rögzítve működik az ISS-en. A robottal folyó kísérletek célja, hogy idővel bizonyos rutinműveleteket ne az űrhajósoknak kelljen elvégezniük, akár az űrállomás belsejében, akár később a külső szerelési munkák alkalmával. Így az emberekre inkább a komplex, nagy figyelmet és ügyességet igénylő feladatok maradjanak. Az űrsétákon való részvételre a most felküldendő lábak már alkalmasak lennének, de a Robonaut-2 testét ehhez át kell még alakítani.

Az R-2 már 2011 februárja óta az ISS-en tartózkodik, ahol bizonyíthatta hasznosságát. A 2,5 millió dolláros program keretében kifejlesztett eszköz például kapcsolókat, nyomógombokat tud kezelni. A vele végzet kísérletek során mind a fenn tartózkodó űrhajósok, mind a földi személyzet távirányításával kipróbálták. A Földön maradt ikerpárjával nemrég egy embert jelképező bábun ultrahangos vizsgálatokat végeztek és injekciót adtak be. Nemsokára ugyanezt talán az űrállomáson, valódi űrhajósokkal is meg tudják csinálni. A most az ISS-re felszállítandó lábak a menetrend szerint június végére lesznek működőképesek, a Robonaut-2 akkor teheti meg „első lépéseit” a világűrben.

www.urvilag.hu

További hasonló témájú videók