Ma kezdődnek a 45. Szenczi Molnár Albert Napok

Szenczi Molnár Albert Napok 2013Ma este, koszorúzással kezdődnek a 45. Szenczi Molnár Albert Napok. A koszorúzás a szenci városháza előtti parkban lesz 18 órától Szenc nagy szülöttének szobránál.

Ünnepi beszédet mond  Bohony Beáta lelkipásztor, közreműködik: Nagy György (vers).
Azt követően kerül sor Sárdöngölő címmel (a friss Mikola Anikó-díjas) Korpás Éva és a  Ritka Magyar Folkband koncertjére, amelyet Festépités – Paintbuilding címmel Szabó Krisztián műépítész kiállításának  megnyitója követ a városi művelődési központ Labirintus galériájában.

A rendezvénysorozatba néhány környező község is bekapcsolódik, mégpedig Boldogfa, Réte, Hegysúr és Jóka. Október 5-én éppen Boldogfa ad otthont annak a templomi hangversenynek, melynek közreműködője Zsapka Attila verséneklő.
Október 6-án az olvasók a szenci kultúrházban találkozhatnak Parti Nagy Lajossal, majd ugyanott a CSAVAR Színház bemutatja az író Ibusár című művét.

A ma esti koncert előtt álljon itt egy kis kedvcsináló Korpás Éva más jellegű, gyerekeknek szóló rimaszombati fellépéséből.

További hasonló témájú videók