Családlánc-találkozót tartottak Pozsonyban (1)

Családlánc-találkozó, Pogány ErzsébetCsaládlánc-találkozót tartottak hétfőn Pozsonyban nemzetközi részvétellel. A Szövetség a Közös Célokért szervezésében létrejött találkozón a csaknem száz nagycsaládos

, illetve családdal foglalkozó szervezetet tömörítő Családlánc Mozgalom határon túli és anyaországi tagszervezeteinek vezetői tanácskoztak a Pozsonyi Magyar Intézetben október 6-án.  A csatlakozó felvidéki szervezetek feladatul tűzték ki a gyermekekkel való foglalkozást, a család intézményének erősítését s ezáltal a felvidéki magyar közösség építését. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a Családlánc továbbra is nyitott minden, gyermekekkel és családokkal foglalkozó felvidéki magyar szervezet előtt. Az előadásokat rögzítettük és sorozatban adjuk közre.

Vendégek:
Dr. Kecskés Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Család és Népesedéspolitikai Főosztályának vezetője
Dr. Szabó Endre, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének elnöke
Dr. Zsoldos Ferenc, a Vajdasági Magyar Nemzeti Tanács civil ügyekért felelős alelnöke
Dr. Bodó Barna, a Temesvári Szórvány Alapítvány elnöke, egyetemi tanár
Kollai István, a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója,
Dr. Duray Miklós, a Szövetség a Közös Célokért elnöke

További hasonló témájú videók