Egy éve volt • Dunaradványon át az izsai Római Kori és Néprajzi Múzeumig

Kelemantia Római Kori és Néprajzi MúzeumIzsa község vadonatúj múzeuma a Kelemantia Római Kori és Néprajzi Múzeum. A 2013-ban tartott XV. Emese Udvarházi Napok résztvevőinek következő megállója.

Az építészeti megoldások Litomericzky Nándor nevéhez kötődnek, a gyűjtemény összeállításában Sipos Anna, komáromi muzeológus vállalt nagy szerepet. Az épület, amelyből a múzeumot kialakították 1936-ban épült, egy család tulajdonában volt, melyet a háború alatt kitelepítettek. Később katonai helyőrségként szerepelt, majd pedig az állam, aztán a község óvodát működtetett itt. Így került a község tulajdonába. Éveken át üresen állt, mígnem egy nyertes pályázatnak köszönhetően kezdetét vehette az átépítés. Hosszabb tárgyalások után visszakerülhettek Izsára a leányvári, római kori leletek. A néprajzi múzeum a község hagyományait őrzi. 

Kapcsolódó videók:

„Egyelőre építkezési terület az izsai falumúzeum, ám hamarosan tágra nyitja kapuit a nagyközönség előtt. Izsa példája is igazolja: érdemes pályázni EU-s forrásokra, s azt is, hogy érdemes úgymond »két testben egy aggyal« gondolkodni.”
Kiss Réka riportjai a YouTube-ról (Pons Danubii) – az operatőr Pézman Zoltán:

„Az izsai Leányvár ásatásai teszik a falut — művelődéstörténeti szempontból — egyedivé, fontossá. A római korra utaló jegyeket és jeleket kutatjuk Ján Rajtár régésszel.”

További hasonló témájú videók