A három kismalac a Jókai Színházban

kismalacA három kismalac története vadonatúj feldolgozásban kerül színre elsősorban a gyermekek és nem utolsó sorban a felnőttek örömére a Komáromi Jókai Színházban. Pille Tamás, a produkció rendezője már több alkalommal bizonyította, mennyire ért a gyerekek nyelvén, remek példa erre a jelenleg is műsoron lévő Süsü a sárkány, ami túllépte már a századik előadást is, vagy a közelmúltban bemutatott Móka Miki és barátai című interaktív mesejáték, ami szintén nagy sikert aratott a publikum köreiben. A három kismalac klasszikus meséje fiatalos humorral zenés bábjátékként látható majd a Jókai Színház színpadán, Pille Tamással, illetve Kalmár Gergellyel, valamint Holocsy Krisztinával, Bernáth Tamással, Majorfalvi Bálinttal és Tóth Károllyal. A bábokat Maszlay Judit és Somogyi Katalin tervezte, a díszlet Győri Gabriella munkája, a zeneszerző Juhász Levente. A bemutató 2014. szeptember 10-én, délelőtt 11 órakor lesz. A videó-előzetest A HÁROM KISMALAC-hoz Majorfalvi Bálint készítette.

[mappress mapid=”8″]

További hasonló témájú videók