Bárka színpad – Léva – Bányavirág

BányavirágA lévai Bárka Színpad a XV. Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztiválon bemutatta Székely Csaba: Bányavirág című tragikomédiáját. Rendezte: Újváry László

A lévai Csemadok Bárka Színpad Székely Csaba Bányavirág című tragikomédiáját telt ház előtt mutatta be. A tragikomédia az a műfaj, amit az amatőrök közül csak a legkevesebben tudnak hitelesen színpadra állítani, mert kettős éle van, és ez felvet bizonyos technikai nehézségeket. Az egész, ha egyáltalán eljut a humorig, mit sem ér, ha nem tárul fel az a mélység, melyet a műfaj is megkövetel, és amely a nullpontba billenti vissza az egyensúlyt, miközben egyre újabb rétegeket hánt le az emberség burkáról. Éppen ez az, amiben az Újváry László rendezésében készült előadás az élen jár, hiszen a kezdetektől fogva remek érzékkel hangolta egybe a Bányavirág két pólusát, és nem tört pálcát az elsőre könnyedén negatívnak tűnő figurák felett. Hagyta őket beszélni, és engedte, hogy bemutatkozzanak, nem öt percben, és nem egy párbeszédben, hanem az előadás teljes játékideje alatt. Nem volt tehát előinterpretáció, a néző nem már eleve adott és kész karakterekkel szembesült, hanem hús-vér figurákkal, akik összetettebbek annál, semmint néhány szóval jellemezhetők lennének. A romantikus idilltől mentes falusi léttől megcsömörlött karakter archetípusát, Ivánt Forgács András nagyon precízen és az amatőr színjátszók között már-már zavarba ejtő profizmussal keltette életre, ennek pedig nagy szerepe volt az előadás sikerében. A lévai társulat jókor találkozott Székely Csaba művével, hiszen mostanra mindenük meglett ahhoz, hogy az amatőr színjátszás kultúráját ne csak a hagyományokra alapozzák, hanem szellemi értékek interpretálására használják fel. (ujszo.com)

[mappress mapid=”170″]

További hasonló témájú videók