Bíborpiros szép rózsa – Buzitai Citerazenekar, Buzita

Buzitai Citerazenekar, BuzitaBuzitai Citerazenekar produkciója a 2013. november 23-án Dunaszerdahelyen megtartott IX. Bíborpiros szép rózsa népzenei vetélkedő országos döntőjén. A versenyt a Csemadok Országos Tanácsa megbízásából a Csemadok Művelődési Intézete főszervezőként és szakmai rendezőként kilencedik alkalommal hirdette meg. https://vimeo.com/83216224

Csoport / Egyén: Buzitai Citerazenekar
Település: Buzita
Sáv: arany
Vezető / Felkészítő: Görcsös János
Csoport fenntartója: Polgári társulás
Korcsoport: 2
Kategória: citerazenekar
Műsorszámok: Galga-menti dalok
Ezt vallják magukról:
A Buzitai citerazenekar 2002-ben alakult a helyi alapiskola tanulóiból. Az első sikereinket éppen itt a Bíborpiros Szép Rózsa keretén belül értük el, amikor is második nekifutásra 2007-ben eljutottunk az országos döntőbe, ahol bekerültünk a gálaműsorba. Ez abban az időben óriási siker volt a csoport számára. A következő 2009-es rendezvényen a zenekar aranysávos minősítést kapott, valamint ennek köszönhetően eljutott a 2010-es Vass Lajos fesztiválra Budapestre, ahol Vass Lajos nagydíjat érdemelt ki. 2011-ben megismételtük az aranysávos kitüntetést, majd két héttel ezután fennállásunk óta először megnyertük az Országos Citerafesztivált, amit a következő évben sikeresen megvédtünk. Az elért eredményeken kívül felléptünk a környező országokban. A legértékesebb talán a prágai fellépés volt, ahol a csehországi magyarok felkérésének tettünk nagy örömmel eleget.

A VETÉLKEDŐ CÉLJA:

Bíborpiros szép rózsa címmel immár kilencedik alkalommal kerül megrendezésre a szlovákiai magyar népzenekedvelők és művelők országos seregszemléje, vetélkedőszerű megmérettetése. A vetélkedősorozat célja, folytatva az egykori, mára már fogalommá vált Tavaszi szél eszméit, országos fórumot biztosítani népdalénekesek és népdalkörök, valamint népzenei hangszerszólisták és zenekarok részére. Célunk a népzenei mozgalom szakmai támogatása, ösztönzése és fejlesztése. A szakma vélemény-nyilvánításai az egyes fordulók alkalmával visszajelzésül szolgálhatnak a résztvevők számára, megerősítve vagy irányt mutatva további tevékenységükhöz.

További hasonló témájú videók