2013 műszaki újdonságaiból

NASAJapán tudósoknak sikerült a Star Wars filmekből ismert Erőhöz hasonló képességekre szert tenniük, aminek segítségével anélkül képesek tárgyakat lebegtetni és mozgatni a levegőben, hogy hozzájuk érnének vagy mágneses hatásnak tennék ki azokat. A trükk nyitját szupermagas frekvenciájú, „álló” hanghullámok képezik, ugyanis ezek segítségével tartják egy helyben, illetve mozgatják három dimenzióban a kisebb tárgyakat.

http://youtu.be/2KRrboJc6ww

A NASA kutatói egy olyan projekten dolgoznak, ami gyakorlatilag az Avatar című filmben látottakat ülteti át a valóságba: lehetővé teszi humán kezelők számára, hogy azok távolról, úgy irányítsanak egy robot, mintha annak helyében lennének. Mindezt a Kinect mozgásérzékelő és az Oculus Rift virtuális valóság szemüveg segítségével oldják meg a mérnökök, akik egyelőre csak robotkarokat vezérelnek vele. A távlati cél egy teljesen távolról irányított humanoid robot magvalósítása, aki kvázi az űrhajósok helyett mehetne űrsétára vagy segíthetne nekik bizonyos műveletek elvégzésében, akár földi szakértők általi távirányítással.

Svájci kutatók kidolgoztak egy speciális robotot, amelynek különlegessége, hogy semmilyen külső végtaggal vagy manipulációs eszközzel nem rendelkezik, hanem gyakorlatilag egy kockát képez – mégis képes egyensúlyát megőrizni, sőt, akár haladni is. Mindezt a lendületmegmaradás törvénye teszi lehetővé, amit néhány lendkerék és szenzorok segítségével rendkívül ügyesen használ fel a kis szerkezet az említett célok megvalósítása érdekében.

Az amerikai űrkutatási hivatal  új fejlesztése: egy „szuperhős” humanoid robotot, amely teljesen önállóan képes működni és az embereknek segíteni. A Valkyrie hasonló társaitól eltérően nem igényel külső energiaellátást, hanem saját maga hordozza a működését biztosító akkumlátort. A NASA szerint az új robot segíthet majd előkészíteni a terepet távoli bolygókon az emberek érkezéséhez, utóbbi bekövetkezését követően pedig segítségükre lehet majd a felmerülő feladatok elvégzésében.

A „Minden csak egy remix” azt mutatja be lépésről lépésre és igen szemléletesen, hogy az Apple forradalminak hirdetett iPhone terméke mennyire nem volt más, mint már mások által kitalált és létező dolgok lemásolásának gyűjteménye. Ezen kívül rámutat arra is, hogy míg az Apple első mobiljában elsősorban az okostelefonok világán kívülről származó dolgokat utánzott, az iPhone legújabb kiadásában a cég már gyakorlatilag minden fejlesztést a konkurens termékekből, rendszerekből és alkalmazásokból másolt le, néhol ráadásul csak igen sok éves késéssel.

https://vimeo.com/81745843

A Valve egyik mérnöke teljesen újragondolta az egér koncepcióját, és a hagyományosan kézzel vezérelt beviteli eszköz egy szájba helyezhető, nyelvvel irányítható változatát alkotta meg. A szerkezet elsősorban olyan felhasználóknak jöhet majd jól, akik kezükkel nem tudják jól terelgetni a képernyőn megjelenő mutatót (mert pl. végtagbénulásban szenvednek), de nyilván a nagymamik is örülhetnek neki, akik így majd kiválóan tudnak pulóvert kötni az unokának szabadon maradó kezeikkel miközben a nyelvükkel webeznek.

Az amerikai nemzetbiztonsági hivatal világszerte mobilhasználók százmillióiról gyűjt folyamatosan pozícióaadatokat arról, hogy azok éppen merre tartózkodnak és milyen helyeken járnak. Az információkból ki lehet következtetni azt is, hogy ki kivel áll rendszeresen kapcsolatban vagy milyen helyekre látogat el szívesen.