Fókusz Diákszínpad: Ágnes asszony

Agnes asszonyA dunaszerdahelyi Fókusz Diákszínpad Arany János: Ágnes asszony című művének színpadi adaptációját adta elő Szepsiben a  XV. Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztiválon. 


A több mint 4 évtizede dolgozó Fókusz gyermekszínpad időközben középiskolássá vált tagjai 2012-ben alapították meg a Fókusz Diákszínpadot, mely az új évadra Arany János Ágnes asszony című balladájával készült. Az előadás több fesztiválon is szerepelt, a komáromi Jókai Napokon, a Zsámbéki Színházi Bázison  és másutt.

„A játék fegyelmezettsége és pontossága fog meg legjobban. (…) Az Arany-ballada sűrű izgalma ugyan némileg elszivárog a közbeiktatott mondókáktól és más vendégszövegektől, de a produkció képisége és igényes, a három fiú szereplő által válogatott és élőben előadott zenei anyaga komoly értékeket hordoz. »Egyötletes« az előadás, bár ez most dicséret: végtelen hosszú fehér lepedőt hordoznak a lányok, amiből kezeik közt lesz, mondjuk, a falusi asszonyok fejkendője,k de lehet belőle a patak futó habja, no meg a fehér lepel, véres lepel; mégis akkor működik a legizgalmasabban, amikor a játszók a teljesen üres teret változatos és váratlan térformákba szervezik a segítségével.” (Jászay Tamás, szinhaz.hu)

A társulat jó érzékkel választott alapanyagot, s nemcsak azért, mert a fesztivál idei előadásai között nem volt az övékéhez hasonló, hanem azért is, mert – több csoport idei megalomán tendenciájával szemben – minden percet maximálisan kihasználtak.
Az előadás rendezője, Jarábik Gabriella és a szerdahelyi csoport vizuálisan erős, víziókkal kommunikáló előadása kifejező, és a téma komolysága ellenére valahogy fiatalos tudott maradni. A színpadi képek az élőzenei kíséret mellett finoman folytak át egymásba, így végül is koherens egésszé formálták az egyébként színpadon szétesésre alkalmas balladát. A Fókusz Diákszínpadon látszott, hogy a kivitelezés fontos számukra, felkészültek és precízek voltak, és bár előadásuk némileg kibújt a színészi kvalitások ellenőrizhetősége alól, ezt nem alibiből tette, hanem egy egységes színpadi koncepció nevében. A fesztivál zsűrije a legjobb rendezés díjával jutalmazta Jarábik Gabriella munkáját.” (Horváth Gergő, ÚjSzóOnline)

 

[mappress mapid=”170″]

További hasonló témájú videók