Bíborpiros szép rózsa – Folk LC, Losonc

Folk LC, LosoncA losonci Folk LC produkciója a IX. Bíborpiros szép rózsa népzenei vetélkedő országos döntőjén. A versenyt a Csemadok Országos Tanácsa megbízásából a Csemadok Művelődési Intézete főszervezőként és szakmai rendezőként kilencedik alkalommal rendezte meg 2013. november 23-án Dunaszerdahelyen.

Csoport / Egyén: Folk LC
Település: Losonc
Sáv: arany
Vezető / Felkészítő: Bolyós Mónika
Csoport fenntartója: Polgári társulás
Korcsoport: 2
Kategória: parasztzenekar
Műsorszámok: Hosszú szárú laboda; Ezt a százast látod-e?; Széna van az ólban; Nincsen hibád; A nagy utcán; Friss
Ezt vallják magukról:
2010 februárjában alakultunk. A zenekar jelenlegi összetétele: hegedűsök – Bolyós Csilla, Bolyós Zsolt, Vargic Juraj, brácsás – Puntigán Tünde, bőgős – Bolyós Mónika, aki egyben a zenekar vezetője is, a csapatot erősíti Czikó Hajnalka népdalénekes. A szakmai felkészítőnk Hrúz Dénes a Dűvő zenekar prímása. A népzene és a folklór nagyon közel áll a zenekar minden tagjához. Mindannyian aktívan táncoltunk (illetve táncolunk) a településeink néptánccsoportjaiban. Eddigi fellépéseink Magyarországon, a Csemadok és a környező települések által szervezett rendezvényeken voltak. Eredményeink közül kiemelkedik, hogy a Bíborpiros Szép Rózsa népzenei vetélkedő országos fordulóján, a hangszeres kategóriában ezüstsávos minősítést értünk el.

A VETÉLKEDŐ CÉLJA:

Bíborpiros szép rózsa címmel immár kilencedik alkalommal kerül megrendezésre a szlovákiai magyar népzenekedvelők és művelők országos seregszemléje, vetélkedőszerű megmérettetése. A vetélkedősorozat célja, folytatva az egykori, mára már fogalommá vált Tavaszi szél eszméit, országos fórumot biztosítani népdalénekesek és népdalkörök, valamint népzenei hangszerszólisták és zenekarok részére. Célunk a népzenei mozgalom szakmai támogatása, ösztönzése és fejlesztése. A szakma vélemény-nyilvánításai az egyes fordulók alkalmával visszajelzésül szolgálhatnak a résztvevők számára, megerősítve vagy irányt mutatva további tevékenységükhöz.

További hasonló témájú videók