A naszvadi Viza citerazenekar a XV. citeratalálkozón

Viza citerazenekar, NaszvadA naszvadi Viza citerazenekar műsora a XV. citeratalálkozón. A Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet, Szímő község önkormányzata, a Csemadok Érsekújvári Területi Választmánya a Csemadok alapszervezetével karöltve 2013. október 26-án, szombaton, Szímőn, a Jedlik Házban rendezte meg a citeratalálkozót. https://vimeo.com/79210770

Vezető: Dobosi Tamás
Település: Naszvad 
Ezt vallják magukról:
A Csemadok Naszvadi Alapszervezetének első citerazenekara 1965-ben alakult. Az eltelt évek folyamán volt időszak, amikor egyszerre két korosztályú citerazenekar is működött a szervezetben, s talán ennek is köszönhető, hogy megszakítások nélkül napjainkban is szól a citera Naszvadon. A jelenlegi felállásban játszó együttes 2000-ben lépett először a közönség elé. A Viza nevet 2001-ben vették fel. Az első országos fellépésükön nívódíjat kaptak a Bíborpiros szép rózsán. 2002 májusában a Szlovák Rádióban volt az országos népzenei együttesek minősítése, ahol ezüst fokozatot értek el. Legnagyobb elismerést 2008-ban Budapesten a Búzavirág éneklőcsoporttal közösen érték el, amikor elnyerték a kárpát-medencei magyar népi kultúra legrangosabb díját a Vass Lajos Nagydíjat. Megalakulásuk óta és persze napjainkban is, rendszeresen szerepelnek különféle rendezvényeken, falunapokon, népzenei fesztiválokon, baráti találkozókon, úgy idehaza, mint határainkon túl.

[mappress mapid=”160″]

További hasonló témájú videók