A Filmcontest csallóközi fordulóján: Csilizradvány

Csilizradvány

Ezt a rövidfilmet a Filmcontest pályázatra készítették… Csilizradvány a Csilizköz legnagyobb területű és legnépesebb települése. Dunaszerdahelytől délkeletre fekszik. Füzespuszta (Vrbina) település tartozik hozzá. Csilizradvány teljesen egybeépült a szomszédos Balonnyal.

Református temploma Árpád-kori eredetű gótikus stílusú, mai formájában 1794-ben építették újjá. Eredetileg katolikus templom volt, 1550 körül vált reformátussá. Több alkalommal szenvedett tűzkárokat (1644, 1863, 1907), az utolsó alkalommal a templom teteje leégett és ledőlt. 1908-as felújításakor neoklasszicista jegyeket kapott. 1989-ben a gyülekezeti tagok segítségével felújították. A templom történetéhez tartozik egy legenda, miszerint IV. Béla király felesége a tatárok elől menekülve a radványi templomtól mintegy 300 méterre lévő sövényvárban szülte meg egyik gyermekét. A gyermeket a radványi templomban keresztelték meg. Ebből az alkalomból olyan kiváltságot adott a radványiaknak,hogy a templomhoz tartozó többi falvak számára külön kaput nyitottak a templomon, hogy a radványiaknak ne kelljen velük egy kapun bejárni. A templom rekonstrukciója alkalmából a régi vakolat alól valóban előkerült a balonyiak ma már befalazott kapuja. (wiki)

[mappress mapid=”151″]

További hasonló témájú videók