František Mikloško előadása a Janics Kálmán emlékkonferencián

2013. augusztus 26. hétfő

František Mikloško előadása a Vágkirályfa önkormányzata és a Fórum Kisebbségkutató Intézet által Janics Kálmán halálának 10. évfordulóján rendezett emlékkonferencián.

Kedves barátaim!

Köszönöm a meghívást és a megtiszteltetést, hogy felszólalhatok ezen a konferencián.

1989 novemberét megelőzően a magyar környezetet Duray Miklós személyén keresztül érzékeltem. Ján Čarnogurskýnál ismerkedtem meg vele, néhányszor találkoztunk, második börtönbüntetésének letelte után Ján Čarnogurskýval együtt meglátogattuk otthonában.
Duray Miklós kétszer volt börtönben. 1982 végén letartóztatták, ekkor három és fél hónapot ült. Másodízben 1984 májusában csukták le tizenkét hónapra.
Bírósági ítélet nélkül.
Második letartóztatása után Milan Šimečka, Miro Kusý, Jozef Jablonický és Ján Čarnogurský levelet küldtek a védelmében a Szlovák Szocialista Köztársaság miniszterelnökének, Peter Colotkának, illetve Jozef Lenártnak, Szlovákia Kommunista Pártja első titkárának.
A második ember, akiről tudomást szereztem és Ján Čarnogurský társaságában meglátogattam, Janics Kálmán volt, az az ember, aki halálának 10. évfordulójáról ezekben a napokban emlékezünk meg. Itt, Vágkirályfán barátunk, az igazság és a jog fáradhatatlan harcosa, Zilizi Tihamér vitt el hozzá.
Emlékszem erre a találkozásra. Janics doktor barátságosan, ám némi arisztokratikus távolságtartással hatott rám. Tipikus idős orvos, aki a génjeiben hordozza, hogy mindenkit diagnosztizáljon. Ilyennek láttam, és tiszteltem őt, mint az MKDM parlamenti képviselőjét.
A harmadik csoportról, a dunaszerdahelyi liberális demokratákról csupán 1989 novemberének napjaiban hallottam. Ez a Nagy László, Hunčík Péter, Tóth Károly és Sándor Nóra körüli csoport volt. 1989 novembere előtt ifj. Milan Šimečka és Miloš Žiak tartotta velük a kapcsolatot, ők kapcsolták együvé November szlovák embereivel. Akkor már oda tartozott Szigeti László, Grendel Lajos és mások is.
El kell mondanom, hogy ezek az emberek, akik 1989 novembere előtt a magyar Fidesz mozgalommal tartották a kapcsolatot, komoly szerepet játszottak a VPN (Verejnosť proti násiliu – Nyilvánosság az Erőszak Ellen) első programnyilatkozatának kidolgozásában, valamint az első kooptációk szervezésében a Szövetségi Közgyűlésbe és a Szlovák Nemzeti Tanácsba. Itt el kell mondanom, hogy néhányan ezek közül az emberek közül Duray Miklósról úgy beszéltek, mint aki értük is ült – azaz ezeknek a liberális felfogású embereknek a tevékenységéről valószínűleg tudott az állambiztonság, ám további szlovákiai magyarokat talán már nem mert letartóztatni.
Természetesen sokkal intenzívebben figyeltem a magyar politikai pártok tevékenységét a szlovák parlamentben az 1990-es választásokat követően. Mint tudjuk, ekkor három politikai párt képviseltette magát a Szlovák Nemzeti Tanácsban: a Független Magyar Kezdeményezés, amely a VPN jelöltlistáján jutott be a parlamentbe, továbbá az Együttélés és a Magyar kereszténydemokrata Mozgalom, amelyek ellenzékben voltak. Ezt a két ellenzékben levő pártot a SZNT Elnökségében Szabó Rezső képviselte. A demokráciáért folytatott harc idején kiválóan lehetett vele együttműködni.
A szlovákiai demokráciáért folytatott harc kulcsfontosságú pillanata volt, amikor 1991 áprilisában az SZNT Elnökségében visszahívtuk Vladimír Mečiar kormányfőt, és ezt követően a Nyilvánosság az Erőszak Ellen mozgalomban bekövetkezett szakadás és a HZDS (Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom) létrejötte után kisebbségi kormányunk maradt. Ez a két ellenzéki magyar párt volt az, amelyik segített fenntartani a kisebbségi kormányzást és kulcsfontosságúan hozzájárult ahhoz, hogy az átalakítás folyamata az első választási időszakban befejeződhessék. Ugyanis ha 1991 áprilisában megbukott volna a kormány és más kormány alakul, mint amelynek élén Ján Čarnogurský állt, nem csupán Szlovákiában, hanem egész Csehszlovákiában zűrzavar alakulhatott volna ki, teljes nézetkülönbség a szövetségi állam és Szlovákia között. Végül is valami ilyesmi következett be az 1992-es választások alkalmával, amelynek egyetlen lehetséges megoldása az államalakulat gyors felbomlása volt.
Másodízben az Együttélés és a Magyar kereszténydemokrata Mozgalom magyar pártok 1994-ben tették meg ugyanezt, amikor ismét visszahívtuk Vladimír Mečiar kormányfőt, és Jozef Moravčík kormányfő féléves kormányzása az 1994 őszi előrehozott választásokig megint csak e két ellenzéki párt hallgatólagos támogatásával valósulhatott meg. Akkor is, ha az 1994 őszi választások után a HZDS az SNS-szel (Szlovák Nemzeti Párt) és a Szlovák Munkáspárttal (Združenie robotníkov Slovenska) nyugodtan kormányt alakítottak, a kormány lemondatásával világosan Michal Kováč köztársasági elnök mellé álltunk és a világ felé is jelzést küldtünk ezáltal arról, hol is állunk.
A következő töréspont az 1998-as választások és az azt követő események voltak. Ekkor az SMK (Magyar Koalíció Pártja) csatlakozott Mikuláš Dzurinda kormányához és két egymást követő választási időszakban jelentős szerepe volt abban, hogy Szlovákia az utolsó pillanatban elérhette a vonatot, azaz végül is belépett a NATO-ba és az Európai Unióba. Úgyszintén az MKP határozottan támogatta az összes reformtörvényt mindkét választási időszakban, amelynek köszönhetően gyakorlatilag megalapozta Szlovákia további lépéseit, pl. Schengent, az euró bevezetését és hasonlókat. Tudatosítanunk kell, hogy az 1998-tól 2006-ig tartó időszak meghatározó volt Szlovákia történetében, és eme küzdelmekben egymás mellett álltunk. Reméljük, hogy így lesz ez az elkövetkező 23 esztendőben is!
Tisztelt jelenlevők!
Ha halálának 10. évfordulóján megemlékezünk Janics Kálmán magyar politikusról, látnunk kell a demokráciáért folytatott küzdelem, a szlovák társadalom 1989 novembere utáni átalakulásának teljes, bonyolult folyamatát. Természetesen én itt most csak a szebb lapokat lapoztam föl, csak a győzelmeket említettem. Nyilván 1989 novembere előtt és után is volt a szlovákiai magyarok, a magyarok és a szlovákok közt ebben az országban számos gond is. De éppen a közösen megtett út, a közös győzelmek folytán lehet ma Szlovákia az Európai Unió természetes része, s mindenek fölött örömmel és elégedettséggel kell hogy eltöltsön bennünket annak tudata, hogy a magyar politikai pártok megkerülhetetlen tartozékai és szereplői országunk demokratikus életért folytatott harcának.
Ha Csehszlovákiát és Szlovákiát nézem 1918 óta, amikor tulajdonképpen a magyarság mint kisebbség megteremtődött, egészen a kommunizmus 1989-es bukásáig, nem sok a magyar kisebbséget képviselő szimbolikus alakot, személyiséget látok.
A XX. század első felében egyértelműen ilyen személyiség Esterházy János. Annak ellenére, hogy Szlovákiában újra és újra ellentétes áramlatokat vált ki a személye körüli vita, ő a szlovákiai magyarság ilyen szimbolikus alakja. Olyan ember, aki a szemtanúk állítása szerint, akikkel módomban állt személyesen beszélni, a szentség hírében halt meg.
A XX. századnak a kommunizmus bukásáig tartó második felében két ilyen szimbolikus alakot látok, az egyik Janics Kálmán, a másik Duray Miklós.
Duray Miklós egészségnek örvendően ingázik a Felvidék és – ahogy Önök mondják – az anyaország között, kívánjuk neki, azaz éli a saját életét. Janics Kálmán 10 éve halott. Janics Kálmánnak joga van arra, hogy a szlovákiai magyarság szimbólumá váljék, az újkori történelem szimbolikus alakjává. Ezért is örülök, hogy létrejött ez a konferencia.
Ezért is jöttem el nagy tisztelettel. Azt gondolom, nem volna rossz, ha a hazai magyarság időről időre kioszthatna valamiféle Janics Kálmánról elnevezett díjat. Minden közösségnek szüksége van a példaképekre, és én őszintén kívánom Önöknek az ilyen példaképeket.