Beszélgetés a Semi Holsen tagjaival

Semi Holsen„Stílusukat ők maguk melodikus alternatív rockként definiálják, mindemellett meg vannak győződve a zenekar könnyűzenei piacon való létjogosultságáról.

Ezt az önbizalmat mi sem erősíti jobban, mint az a tény, hogy tavaly decemberben a zenekar megnyerte a magyarországi Hangfoglaló tehetségkutatót. A 2009 óta együtt zenélő bandának kétségkívül pályafutása szakmai szemmel vett legkiemelkedőbb teljesítménye a díj, na meg az, hogy a zsűri a mezőny legprogresszívebb zenéjét játszó zenekarnak titulálta a Semi Holsent.

A zenekar egy albumot adott ki idáig, amelyen nyolc dal szerepel. Az alapvetően elektronikus hangszerelésű dalok melodikus gitárzenéje a brit gitárzenei újhullámra épít. A zeneszámokban egyértelműen a frontember-énekes, Nádasdi Péter melankolikus, olykor érces, sötét árnyalatokba átcsapó énekhangja dominál. Az egykori Waterfall dalszerzője és énekese pedig színészből vedlik át énekessé, ahányszor a koncertdeszkákra lép.

A banda tagjai azt remélik, hogy a zenekar (tájainkon elsőként) háromnyelvű bandaként fog befutni. A Királyhelmecről származó zenészek szerzeményeik szövegét magyarul írják, majd angol verzióban is rögzítik őket. Az utóbbi időben pedig azt tesztelik, hogy a dalaik hogyan hangzanak szlovák szövegkörnyezetben.”

Havran Kati beszélget a zenekar tagjaival, a kameránál Monozlai Flóra.

[mappress mapid=”76″] 

További hasonló témájú videók