Bolemant Éva-Molnár Miriam: Vannak helyek

Bolent Éva- Molnár Miriam: Vannak helyekBolemant Éva-Molnár Miriam VANNAK HELYEK című, frissen megjelent kötetét mutattuk be január 29-én este a Pozsonyi Casinóban. (Emlékeznek még a második kamera bosszújára? Most az első tolt ki velünk, mély egyetértésben a mikrofonnal. Szerencsénkre a zsebkamera vette és tette, amit lehetett, úgyhogy a könyvbemutató megmentett részeit ma és holnap megtekinthetik – egyben láthatják, milyen az, egyszemélyes vállalkozásként a kiadott könyvről beszélgetni a szerzővel, közben felvételt is készíteni róla. Jó szórakozást!)

Bolemant Éva-Molnár Miriam VANNAK HELYEK című, frissen megjelent kötetét megvásárolhatják a Magyar Interaktív Televízió oldalának és a kiadó http://www.median-art.eu honlapja vásárlói szolgáltatásának útján, illetve a Pozsonyi Magyar Intézetben működtetett mellett azokban a jobb könyvesboltokban, amelyek figyelemmel kísérve a hazai szerzők munkáját és a könyvek megjelenését, rendelnek belőle.  A szerző szívesen részt vesz olvasótalálkozókon is, ahol szintén megvásárolhatják és dedikáltathatják a kötetet.

Érdeklődésüket előre is köszönjük!

 

További hasonló témájú videók