Korpás Éva és zenekara lépett fel 2011. november 9-én Pozsonyban Szerelem, szerelem – népdalfeldolgozások felnőtteknek című műsorával az ANIMA Társaság szervezésében.
A felolvasások sok helyszínen folytak, ezekből válogattunk egy csokorra valót a nagyszabású megnyitót használva hátterül. Balázs F. Attila 5 perc 20 mp-nél olvassa fel egyik költeményét. Strugai Nemzetközi Költészeti Esték 2011.
Az év dala (2007–2011): Rómeó Vérzik – Az utca az én hazám. A Harmónia – Szlovákiai Magyar Zenei Díj gáláján a somorjai Rómeó Vérzik, vagyis az aktuális felállásban: Koppány, Sancho, Ríkó és Ermi vitte el a pálmát az év dala kategóriában.
A Nő egykori munkatársainak találkozóját követően sokan felhívták telefonon a lap egykori főszerkesztőjét, Haraszti Mészáros Erzsébetet azzal a kéréssel, mondja el azt is, miért és hogyan váltotta le az akkori hatalom a lap éléről.
Csízik Erzsébet polgármester köszöntője után a helyi alapiskolások és a bakai énekkar műsora következett. Ezután Bíró Sándor bakai plébános szólt az egybegyűltekhez.