Helytörténeti kiadványt kereszteltek Nagybalogon

Balogvölgy múltja és hagyományaiPál Dénes évtizedes helytörténeti gyűjtőmunkájának eredményeképpen jelenhetett meg a Balogvölgy múltja és hagyományai című kiadvány, mely a Nagybalog múltja és hagyományai című, 2004-ben megjelent könyv bővített kiadása. Összegzi a Balogvölgy – azaz a 15 település rövid történelmét, hagyományait, szokásait. Emléket állít a jeles szülötteknek, számba veszi a műemlékeket, végigkíséri népszokásaikat. A könyvet Homoly Erzsébet sorozatszerkesztő mutatta be, majd Pál Dénes, a könyv szerzője mondott köszönetet a támogatóknak. A kiadó Tamás Ilonka nénit, Balogvölgy tanító nénijét – aki  sok mindent csinált már, de könyvet még nem keresztelt – kérte fel, hogy legyen a frissen megjelent könyv keresztanyja.

[mappress mapid=”17″]

További hasonló témájú videók