Kurultaj 2012

Kurultáj 2012Bugac, 2012. augusztus 10–12. A ‘kurultaj’ török eredetű szó, törzsi gyűlést jelent, jelen esetben a magyar, hun és türk tudatú népek összejöveteléről van szó. A Kurultaj tulajdonképpen egy nagyszabású, látványos programokkal tarkított szabadtéri rendezvény, amelyen húsz ország, illetve tagköztársaság rokon népei is képviseltetik magukat.

 Nem fesztivál, hanem élő történelem: a szteppei lovas nomád népek ősi hagyomány szerinti törzsi gyűlése. A Közép-Ázsia füves pusztáin kialakult kultúrát Európában egyedül a hun elődei után a Kárpát-medencében országot alapító magyar nép őrzi. A Kurultaj Európa legnagyobb lovas hagyományőrző ünnepe több száz lovassal, lovasíjásszal, íjásszal, több ezer viseletbe öltözött hagyományőrzővel, több tucat jurtával.

Mióta van Kurultaj?
A Kurultaj egy ősrégi hagyomány, amelynek múltja évezredekre nyúlik vissza. A mai értelemben vett Kurultaj 2007-ben éledt újjá Kazakisztánban, ahol Bíró András Zsolt és kutatótársai genetikai vizsgálatokkal bizonyították, be az ottani madjar/madijar törzs és a magyarországi magyarok közvetlen rokonságát.

A 2012-es Kurultaj programja az alábbi volt:

  • Vendégek bemutatkozása – 20 nemzet képviselői
  • A résztvevő nemzetek és törzsek listája: azeri, avar (dagesztáni), baskír, bolgár, burját, japán, karakalpak, kazak, kazakisztáni madjar, kirgiz, mongol, üzbég, üzbegisztáni madzsar, tatár, török, türkmén, ujgur, yakut, magyar.
  • Ősök Sátra régészeti kiállítás
  • A Kurultaj egyik legsikeresebb eleme az Ősök sátra nevezetű antropológiai és régészeti kiállítás, amelyet több múzeum együttműködésével egy óriásjurtában rendeznek be. Idén a második sátorban bemutatkozik a Szkita (szarmata) világ is.
  • Avar és magyar páncélos lovasok felvonulása
  • A 2010-es Kurultaj legnagyobb szenzációja, az avar páncélrekonstrukció mellett 2012-ben a honfoglalás kori magyar páncélosok csapatai is megjelennek.
  • Kísérleti régészeti bemutatók
  • A korabeli bronzöntési technológiát régészek és bronzművesek mutatják be igen látványos formában.
  • Nomád lovas és íjász versenyek
  • A Turán Szövetség nevezési díj nélküli lovas gyorsasági, lovas birkózás és köpgar (buszkasi) versenyeket, valamint egyedülálló íjász akadályversenyt hirdet értékes nyereményekkel. Az íjász távlövés világrekordját a Kurultajon állították be, Mónus József világbajnok ezúttal is meglepetéssel készül.
  • Harci bemutatók a legjobbaktól
  • Endzsel Zsolt csapata a Kassai-iskolából Horváth Kánság és még sokan mások…
  • Kézműves bemutató és vásár
  • A kézművesek legszebb portékáikat és azok készítését mutatják be a közönségnek.
  • Népzene és néptánc, archaikus és modern változatban
  • Hazai és eddig Európában még nem látott külföldi előadók. KÁRPÁTIA – Magyarország, TURAN – Kazakisztán, MIDIGMA – Burjátia és még sokan mások…

RÉSZLETES PROGRAM

PÉNTEK

KÜZDŐTÉR

13.30 LOVASOK PRÓBA
17.00 LOVASOK FŐPRÓBA
18.30 Közös nyíllövés és seregszemle főpróba
20.00 Fáklyás bevonulás, Vendégek fogadása a táborban
2. SZÍNPAD
16.00 – 19.00 Magyar táltos zene, regös énekek
20.30 Kurul dobosok
21.30 TURAN – Kazakisztán

ÍJÁSZPÁLYA

15.00 Íjász toborzó, gyakorlás

SZOMBAT

KÜZDŐTÉR

10.00 Agár bemutató
10.30 Solymász bemutató
11.00 Felföldi Baranta bemutató
11.30 Kassai Lovasijász Iskola Horváth Kánság és Bodnár törzs bemutató
12.00 Siklósi trükklovasok bemutatója
12.30 Lezsák Levente
13.00 BAGATUR – Bulgária
13.30 Bevonulás, seregszemle
14.00 A Kurultaj helyszínének avatása
14.30 Megnyitó beszédek
15:30 Buszkasi (kökpar)
16.00 Lovasbirkozás
16.30 Kassai Lovasijasz Iskola Endzsel törzs bemutató
17.00 Gyorsasági lovasverseny
17.30 Nyílzápor
18.30 Mónus József
18.45 Csikós bemutató

1. SZÍNPAD

11.00 Yakutia
11.20 Baskíria
11.50 Kirgizsztán
12.10 Mongólia
15.30 Ujgurisztán
15.50 Azerbajdzsán
16.30 Üzbegisztán
17.00 Tatarsztan
17.30 Színpadi beállások
18.45 Kazakisztán
19.30 Türkmenisztán
20.00 Törökország
21.00 MIDIGMA Burjátia
22.00 KÁRPÁTIA Magyarország

2. SZÍNPAD

11.00 – 12.00 Magyar sámánzene, regösök
16.00 Magyar népzene
19.30 Kurul dobosok
20.20 Karakalpaksztán

ÍJÁSZPÁLYA

Nevezés a helyszinen 8- órától.
Gyakorlás 8. 00 h.- 8. 45 h.
Verseny megnyitó 8. 45 h.
Versenykezdet 9.00 h.
Eredmény hirdetés: 20.00 órakor.

VASÁRNAP

KÜZDŐTÉR

10.00 Táborébresztő dobszóval
10.30 Felföldi Baranta bemutató
11.30 Bagatur – Bulgária
12.00 Kassai Lovasijász Iskola Horváth Kánság és Bodnár törzs bemutató
12.30 Őseink lova turáni ló bemutató
13.00 Bevonulás, seregszemle
14.00 Lovas játékok döntő
14.40 Buszkasi (kökpar)
15.20 Lovasbirkozás
16.00 Kassai Lovasijasz Iskola Endzsel törzs bemutató
17.20 Csikós bemutató
18.00 KURULTAJ törzsi gyűlés

1. SZÍNPAD

10.30-11.50 Magyarország
12.20 Yakutia
14.20 – 16.20 Magyarország
16.40 Türkmenisztán
17.10 Törökország
19.00 Karakalpaksztán
20.00 TURÁN – Kazakisztán

2. SZÍNPAD
10.30 Magyarország
11.00 Mongólia
11.20 Baskíria
11.50 Kirgizsztán
14.00 Ujgurisztán
14.20 Azerbajdzsán
15.00 Üzbegisztán
15.30 Tatarsztan
16.00 Kazakisztán
16.40- 18.00 Rejtező zenekar (Magyarország)

A 2012 Kurultaj egyik újdonsága, hogy az eddig megszokott programcsoportok mellett most előadások is lesznek a jurta tábor közelében. Néhány ismeretterjesztő (úti beszámoló, geopolitika) előadás mellett döntően közérthető tudományos előadásokon keresztül ismerkedhetnek meg az érdeklődők a magyar őstörténettel. A Kurultájon előadók mind tudományos szakemberek és saját szakmájuknak nemzetközileg is elismert kutatói.

Szombat

10:00 Bíró Csaba (kézműves mester-bronzöntő)
Avar és honfoglalás kori bronzöntés

10:30 Gőgös Norbert (Magyar Földrajzi Társaság)
A Közép–ázsiai Selyemút természeti csodái (helyszínen készült felvételekkel)

11:30 Medgyesi Pál (Régész, Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága)
Avar kori fegyverzet

12: 00 Gyöngyösi Márton (képviselő ,Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottsága)
A “Keleti nyitás” külpolitikája

12:30 Bernert Zsolt (antropológus, MTT-Embertani Tár)
A honfoglalás kori népességünk embertani struktúrája

16:00. Mátéffy Atilla (turkológus)
„A Csodaszarvas-monda eurázsiai kapcsolatrendszere”

17:00. Sipos János (Zenetudományi Intézet)
A magyar népzene ősi gyökereinek összehasonlító vizsgálata

Vasárnap

10:00 Bíró Csaba (kézműves mester-bronzöntő)
Avar és honfoglalás kori bronzöntés

10.30 Gőgös Norbert (Magyar Földrajzi Társaság)
A Közép–ázsiai Selyemút menti városok csodái (helyszínen készült felvételekkel)

11:30 Évinger Sándor (antropológus, MTT-Embertani Tár)
A koponyatorzítás, koponyalékelés a hun, az avar és a honfoglalás korában

12:30 Erdélyi István (régész professzor)
A Kárpát–medencén kívüli ősmagyarokhoz köthető leletek

15:15.40 Papp Gábor
Magyar őstörténet

16:00 Raffay Ernő (történész)
Trianon okai, következményei és a magyarság lehetőségei

17.00 Mátéffy Atilla (turkológus)
A magyarság és a keleti pusztai népek hitvilága

Emlékezés őseinkre – szertűz

A magyar ősvallás felelevenítői, több száz táltosdobos kíséretében megszólaltatják a világ legnagyobb sámándobját az ünnep alkalmából. 2012-ben a magyarság és a rokon népek képviselői ismét együtt emlékeznek dicső őseikre, újra találkoznak a távoli testvérek. Legyen közöttük Ön is. Adózzunk kegyelettel őseink emlékei és tisztelettel sorsfordító tettei előtt. (Forrás: Kurultaj)

További hasonló témájú videók