https://vimeo.com/47504877

A Szent György Kórus Királyfiakarcsán

Szent György KórusA Dunaszerdahelyi Szent György Kórus Érsek Rezső vezetésével a királyfiakarcsai Szent István-napi ünnepségek fényét emelte.

A Dunaszerdahelyi Szent György Kórus 2011-ben ünnepelte megalakulásának 10. évfordulóját. A vegyes kórusnak az induláskor, 2001-ben 10-12 tagja volt. Az első fellépésükön a Passiót adták elő a katolikus templomban.

A siker megalapozta a folytatást. Majd a kórus élére került Érsek Rezső karnagy, aki korábban az Ifjú Szivekben, majd a városi vegyes karban énekelt. Vezetésével az énekegyüttes Dunaszerdahely megbecsült és méltán elismert művészeti csoportjává fejlődött.

A Szent György Kórus az eltelt évtizedben számos rendezvény, ünnepély, valamint a hagyományos karácsonyi koncert elmaradhatatlan fellépője. Napjainkban a kórust 30-35 különböző korú és foglalkozású férfi és nő alkotja, akik megtalálják a közös hangot, hiszen a zene összeköti őket.

Sikerrel teljesíti a küldetését, amit vezetője így fogalmazott meg: „Amit a zene sugároz, amit a zene közvetít, azt át tudjuk adni az embereknek, s ezzel is egy formáljuk minden ember, a közönség lelki világát.”

További hasonló témájú videók