Szaunafürdőzés – pihenés, gyógyulás, megtisztulás

Szaunafürdőzés – pihenés, gyógyulás, megtisztulásSokan vannak, akik járatlanságuk miatt bizalmatlanok a szaunázással szemben és óvakodnak tőle. Pedig egészségmegőrző hatása miatt évezredek óta alkalmazzák szerte a világon. 
Az első írásos emlékek szerint meztelen emberek ütögették magukat faággal, hogy azután leöntsék magukat hideg vízzel. Hogy finnek voltak-e, azt biztosan nem tudjuk, mindenesetre tény, hogy ma szinte minden finn háztartásban megtalálható a szauna. Hozzátartozik mindennapi életükhöz, s többet jelent puszta kikapcsolódásnál.

A finn szauna kétezer éves múltra tekint vissza. A XIX. századig elterjedt volt a használata, azonban egy téves hiedelem miatt – mely szerint a szauna betegségeket terjeszt – a hagyomány majdnem teljesen kiveszett, kivéve a finneknél. Funkciójukat tekintve ezek a fülkék sokféle feladatot elláttak, például használták mosókonyhaként, vagy vallási szertartások helyszínei voltak (fizikai, szellemi megtisztulás), illetve gyógyítóhelyként is számon tartották. A szauna a melegnek és a füstnek köszönhetően a ház leghigiénikusabb része volt, sok asszony hozta világra itt gyermekét egykoron.

Mit jelent a szauna ma? Relaxálást, pihenést, gyógyulást, megtisztulást – és még sok mindent, attól függ, kinek mi a célja, de egy valami biztos: vannak dolgok, amik nem változnak, s a hagyományokat tisztelve mi is átérezhetjük őseink nyugalmát.

A fától nem égeti meg magát az ember, és így megengedhető, hogy a szokatlanul magas, a szaunára jellemző 60-100 °C-os hőmérsékleten is fa burkolatot, berendezést használjanak. Eközben a levegőnek kellő szárazságúnak kell maradnia, hogy a szaunázás közben bőségesen keletkező izzadság folyamatosan elpárologhasson. A párolgás hűt és ez a hűtés nem engedi, hogy túlforrósodjon a bőr. Ha „ráöntéssel” megszakítjuk a hűtést, az átmenetileg plusz hőingert jelent. A test felhevüléséhez második szakaszként csatlakozik a szándékolt lehűtés. A tüdő leggyorsabban a külső levegőn hűl le (kültéri légfürdő), a bőr elsősorban a hideg víztől, néha a hótól. Tehát a szauna valójában váltófürdő. Felhevülés a forró-száraz levegőn a szaunakabinban és az azt ismétlődően követő lehűlés a külső levegőn és a hideg vízben. A frissítő hűtő szakasz a testre gyakorolt hatása miatt nem kevésbé fontos a szervezetnek, mint a lazító, nyugtató meleg. A felhevülés/izzadás és a tudatos hűtés egymást ismétlődően követő ingerfolyamatát gyakran nevezik „szaunamenetnek”. Ezt legalább egyszer érdemes megismételni. A gyakorlott szaunázók három szaunamenetet is végeznek, amely – kellő nyugalomban végigélvezve – akár másfél-két órán át is eltarthat. A közfürdők szaunáira jellemző gőzfürdő orosz eredetű („banja”). A levegő a gőzfürdőben páradús; forró köd. Legfeljebb 45 °C-ra hevítődnek, mert a magasabb hőmérséklet ilyen nedvesség mellet már nem volna elviselhető. Igaz, hogy a gőzfürdőben tartózkodó személy izzad, azonban nem hűti le az izzadság párolgása. Így a tartózkodási idő, amely alatt felforrósodunk, hasonló, mint a szaunában, kb. 10-15 perc. Ha gőzkamráról váltunk a hűtésre, először a légfürdőbe kell menni és utána következik a hideg vizű fürdő. Az orosz gőzfürdő kombinálása a meleg és a forró levegőjű helyiségekkel és meleg vizes medencével, ahogy az ókori rómaiaktól fennmaradt – ezt nevezik orosz-római gőzfürdőnek. Nálunk kb. 100 éve ismert a fürdőzésnek ez a módja, és tudni kell róla, hogy a szervezet számára nagyon megterhelő, ezért nem nevezhető korszerűnek, hiszen mindenütt elérhető a szauna. A gőzfürdő és a szauna gyökerei azonosak, ami a „kőizzasztó fürdőt” illeti. Ha a hőmérséklet a kövek lehűlésével csökkent, kevés vizet permeteztek a kövekre, amely azonnal elpárolgott. Így folytatódhatott az izzadás. Rövid idő alatt felforrósodott a test, és sok vizet volt képes elpárologtatni. A szükséges idő többnyire negyed órát sem tett ki, ami olyan rövid, hogy ez alatt az idő alatt a szív és a vérkeringés még nem kaphatott komoly terhelést. A szaunának és az orosz „banja”-nak ez az előnye olyan nagy, hogy mindkettő igazi népfürdővé fejlődött, ahol nagyon idős és gyakran már nem egészen egészséges emberek is fürdenek. Arra is kell gondolni, hogy ha a szaunában a magasabb padokra ülnek, az „inkább intenzíven, de rövidebb időre tegyék” szabálya érvényesül. Ezért nem kell túl sokáig időzni a legalsó padon, amelyet inkább fellépő padnak neveznek. A rendszeres szaunázók  maximálisan két hetet hagynak ki egy-egy szaunázás között. Amennyiben ennél ritkábban jár el valaki, az már rendszertelen, persze azért nagyon hasznos.

Négy szakaszra bontható a szaunázás menete: előkészítő, hevítő, hűtő és befejező szakasz. A következő típusokat különböztethetjük meg:

Ingerlő vagy irritáló szaunázás Ez mindösszesen egyszeri tartózkodást jelent a szauna hevítőjében, az azt követő lehűtéssel. Ennek igen frissítő hatása van ránk, nem leszünk fáradtak utána, sőt aktivitásunk fokozódik.

Élénkítő vagy tonizáló szaunázás Az első három szakasz kétszeri ismétlését jelenti, azaz kétszer egymás után következik egy hevítő és egy hűtő szakasz. Ennek a módszernek is serkentő hatása van, bár előfordulhat ernyesztő hatás is. (Az első két módszert ajánlott akár sportolás előtt is elvégezni.)

Lazító, relaxáló szaunázás A szaunázás első három szakaszának háromszori ismétléséből áll, s ez a használati mód a legelterjedtebb, a leginkább közkedvelt módja a szaunázásnak, hiszen nagyon kellemes, lazító hatása van, mely testünk elernyedését eredményezi. Közvetlenül utána mozoghatunk is, de akár alvás is követheti ezt a típust. Stresszes időszakokon remekül átsegíthet minket ez a módszer. (Ajánlott előtte is pihenni egy keveset.)

Kimerítő vagy exhausztív szaunázás A szakaszok háromnál többszöri, de maximum ötszörös ismétlését jelenti, mert ezen felül már veszélyes hatásoknak tehetjük ki szervezetünket, s az már nem szabályos. Ennél a típusnál már nem ajánlott az utána következő sportolás, de nem is igen vágyunk rá, hiszen testünk teljesen elernyed, álmosság lesz rajtunk úrrá. Kifejezetten elősegíti a jó alvást, pihenést. Utána nem érdemes már fizikai munkát végezni.

Mindezek fényében eldönthetjük napszaktól, fáradtsági szinttől, későbbi teendőinktől és a szaunázás céljától függően, hogy melyik típust alkalmazzuk, és bármelyik mellett döntünk is, ne felejtsük el a szaunázás során elvesztett vízmennyiséget pótolni. (Legjobb a szénsavmentes ásványvizek fogyasztása.) Nem ritka az éhségérzet sem a szaunázás után, ilyenkor a finnek általában húst, halat fogyasztanak friss zöldségekkel, s az sem árt meg, ha megiszunk esetleg egy deci bort az étkezés végén (Szaunázás előtt azonban semmiképp ne fogyasszunk alkoholt!).

Annak érdekében, hogy a hősugárzás, amely a plafon és a falak száraz felületeiről, illetve a kályhától indul ki, akadály nélkül elérje a bőrt, meztelenül fürdünk. A fürdőruha nem engedi, hogy az izzadság távozzon a testfelületről, az pedig ingerli a bőrt és bizonyos körülmények között ekcémát is okozhat. Ezen kívül megakadályozza, hogy a bőr felszínéről szabadon elpárologjon a víz. Nálunk bevált szokás, hogy szaunázás előtt és toaletthasználat után tisztasági fürdőt vesznek. A nyilvános fürdőkben előírás a szauna használata előtti tisztálkodás (éppúgy, mint az uszodában). Ebből a célból külön tisztálkodó helyiséget létesítenek. Zuhanyozás után következik a szárítkozás, mert a száraz bőr hamarabb izzadni kezd a melegben. A szaunázás előnyben részesítése más izzasztó fürdőzési formákkal szemben az idő rövidségén múlik, amely alatt a kívánt hatást elérik. Ez főként az ellazulás, a túlmelegedés és a kiáztatás. A néhány perc után mért hőterhelési tényező olyan rövid, hogy elkerülhető a szív és a keringés említésre méltó igénybevétele. Ezért a kellően felfűtött szaunahelyiségben nem a legalsó padon érdemes tartózkodni, hanem a középső vagy a felső részen. Érdemes lefeküdni, vagy laza testtartásban ülni, lehetőleg felhúzott lábakkal, hogy a lábak is a pad szintjére jellemző hőmérsékleten legyenek. Meddig tartózkodjunk a forróságban? A „felfűtési szakasz” határát akkor érjük el, ha kellően kimelegedtünk és érezzük a hűtés szükségét. Tehát nem kell megvárni, amíg „kellően megizzadunk”. Sok kezdő szaunázónak először gyakorolnia kell. A gyakorláshoz 6-8 szaunázás szükséges. Megfelelő felmelegedés esetén a bőr hőmérséklete elérheti a 39–40 °C fokot is, néha még ennél is magasabbat. A test belső hőmérséklete ekkor 38-38,5 °C fok. Azt az érzést, hogy „elég a melegből és alig várom a hideg vizet”, nem mindig ugyanannyi idő elteltével tapasztaljuk meg. Vannak különbségek aszerint, hogy hogyan vagyunk „megtervezve” és mennyire stimulált a vegetatív idegrendszerünk. Ezért általában 8-12 perc tartózkodási időtartamról beszélhetünk, amely azonban legfeljebb 15 percet érhet el. A forró helyiség elhagyása előtt üljünk fel („mint a széken”), hogy a vérkeringés újra alkalmazkodjon a függőleges testtartáshoz. Ha túl hirtelen egyenesedünk ki, vagy felugrunk a padról, megtörténhet, hogy a vér „eldugul”, szédülésérzés tapasztalható, amely akár ájulásig is fokozódhat. Ezért nyugodt mozdulatokkal keljünk fel a padról és mielőbb menjünk a szabad levegőre, ugyanis ebben a szakaszban sürgősen oxigénre van szükségünk, amelyhez akkor tudunk gyorsan hozzájutni, ha a légutak lehűlnek. A légfürdőnél két dolog fontos: az egyik az erőteljes kilégzés (nyugodt belégzés) és a „fel-alá járkálás”. Néhány perc elteltével, még mielőtt dideregnénk, használjunk hideg vizet. A hideg víz ugyanis lemossa a bőrről az izzadságot, lehűti és úgy hat, mint egy erőteljes hideg inger. Ez mindig a szívtől távolabb kezdődjön (lábfej, láb, kéz, kar, törzs) és a szív felé közeledjen. A legkönnyebben a zuhanyrózsa használatával valósítható meg. Akinek szabad és szeretné is, zuhanyozás után belemártózhat a hideg vizű medencébe. A hideg víz használata fürdőinkben többnyire nem a szabad levegőn jellemző, hanem az erre a célra kialakított hideg vizes helyiségben, amelyet „hűtőhelyiségnek” is neveznek. A locsoló és a merülő medencék mellett a hideg vizes helyiséghez tartozik egy olyan rész is, ahol lábmelegítő fürdő vehető és lehetőség van a leülésre is. Minden egyes hideg vizes mosdás szűkíti a bőr vérereit és meleg lábfürdővel gyorsítható az erek ismételt kitágulása. 3-5 percet érdemes így eltölteni: ülve, a lábak melegítésével. Hamarosan kellemes melegérzet tapasztalható a hátban, közben, ha még nem hűltünk le kellően, a test belsejéből a meleg a bőrig jut, ami erős melegérzetként nyilvánul meg. Ekkor érdemes ismételten hideg vízben lemosdani. Az ezt követő lábmelegítő fürdő hozzásegít ahhoz, hogy a vérerek az egész bőrfelületen ismét gyorsan kitáguljanak. Ez az ismételt „véredény-játék” mindenki számára hasznos és sokak számára a vérerek szükséges edzése. A kezdő szaunázók csak egyszer ismétlik meg a szaunamenetet, azaz a felhevülés és a lehűtés folyamatát, a gyakorlott szaunázók ezen kívül még kétszer. Háromnál több szaunamenet nem használ jobban, ellenben többnyire nagyon kimerítő. Különösen fontos az utolsó szaunamenetben a megfelelő lehűtés, hogy elkerüljük felöltözött állapotban a további izzadást, ennek következménye ugyanis megfázás lehet a hazafelé úton. Azok, akik az orosz-római fürdőről váltanak át a szaunára, meglepődve tapasztalják, hogy nem éreznek kimerültséget a szaunázás után, nem érzik magukat álmosnak vagy fáradtnak. A célzott lehűtés – normál hosszúságú hőbehatást követően – érezhető felfrissülést eredményez. A szaunázók csupán kis része folytatja a fürdőzést pihenéssel. A szaunafürdőzés után rövid idő elteltével érezhető fáradt állapot a szervezet „természetes” reakciója. Ezért ezt a reakciót érdemes megbecsülni, mert különlegesen kellemes éjszakai pihenés lesz az eredménye. Aki csak a szaunázást követő néhány óra múlva érzi a fáradtságot, annak érdemes a déli, vagy a kora délutáni órákban szaunáznia.

(Visited 8 times, 2 visits today)

További hasonló témájú videók

%d blogger ezt szereti: