Sajó Sándor emlékverseny és koszorúzás Ipolyságon

szavalóverseny megnyitója Ipolyságon A Palóc Társaság és az ipolysági Városi Könyvtár 2011. november 11-én tizedik alkalommal szervezte meg a „Magyarnak lenni: nagy s szent akarat!” című, Sajó Sándor költőnek emléket állító versmondó versenyt.

Sajó Sándor (Ipolyság, 1868. november 13. – Budapest, 1933. február 2.) költő, tanár, drámaíró, az MTA levelező tagja. Az elemi iskolát Ipolyságon, középiskolai tanulmányait a selmecbányai evangélikus líceumban végezte. Egyetemi tanulmányait Budapesten folytatta, 1895-ben nyert tanári oklevelet. 1891-től a nyitrai polgári és középkereskedelmi iskolában, 1893-tól az újverbászi gimnáziumban tanított, egy ideig a Verbász és Vidéke c. lapot is szerkesztette. 1903 után Budapestre került. 1917–1930-ig a kőbányai Szent László Gimnázium igazgatója volt. Ő volt az Országos Középiskolai Tanáregyesület főtitkára és a Magyar Tanárok Nemzeti Szövetségének elnöke is. 1917-ben tagja lett a Kisfaludy Társaságnak. 1930-ban vonult nyugalomba. A Magyar Tudományos Akadémia1932-ben választotta levelező tagjává. Soľmosi Márta könyvtárigazgató üdvözölte a versmondókat. Köszöntőt Lőwy János mérnök, Ipolyság Város polgármestere mondott. Z. Urbán Aladár, a Palóc Társaság elnöke örömét fejezte ki, hogy november 8-án Jászberényben Sajó Sándornak emléktáblát avathattak. Hasonlatosan örömként élhetjük meg – hívta fel a figyelmet -, a Magyar Nyelv Napja és Sajó Sándor születésnapja egybeesését. Koszorúzás Sajó Sándor szobránál Ipolyságon Délután koszorúzási ünnepségre került sor Sajó Sándor mellszobránál, ahol cserkészek álltak díszőrséget. Az egybegyűlteket Z. Urbán Aladár, a Palóc Társaság elnöke köszöntötte.        

http://vimeo.com/32049205 Csábi István Madách-díjas előadóművész és Sándor Zsombor színművész adott megható műsort. Ünnepi beszédet Farkas Gergely, a versmondó verseny fővédnöke, magyar országgyűlési képviselő, a Jobbik frakcióigazgatója mondott. Ipolyság Városának, a Csemadok Ipolysági Alapszervezetének, a Honti Múzeum és Galéria Baráti Körének, a Palóc Társaságnak és a Rákóczi Szövetség Balogvölgyi Helyi Szervezetének képviselői megkoszorúzták Sajó Sándor szobrát, majd elénekelték a Himnuszt.

További hasonló témájú videók