VI. Eszterlánc Szlovákiai Magyar Gyermek Néptáncfesztivál

VI. Eszterlánc Szlovákiai Magyar Gyermek NéptáncfesztiválFüleken tartották  2011. október 7–9. között a VI. Eszterlánc Szlovákiai Magyar Gyermek Néptáncfesztivált 12 együttessel és 400-nál több táncos résztvevővel. Az idén a legutóbbinál kiegyenlítettebben képviseltette magát az ország néptáncos gyermekközössége.

Kelet-Szlovákiából 3 gyermekcsoport, Nyugat-Szlovákiát a fesztiválvendégek nagy része, 8 együttes képviselte, Közép-Szlovákiát pedig a házigazda Rakonca Gyermek Néptáncegyüttes. A kiegyenlített mezőnyhöz komolyan járultak hozzá a Táncfórum Szlovákiai Magyar Néptáncosok Szakmai Egyesülete által szervezett előválogató versenyek, amelyeken szintúgy felkészült gyermekegyüttesek színvonalas előadásai közül válogatta ki a Hégli Dusán, Méhes Katalin és Richtarcsík Mihály által alkotott zsűri a legjobb produkciókat az országos seregszemlére.

Az idén a fesztivált megelőző napon az első alkalommal megszervezett Táncfórum Országos Gyermek Szólótáncverseny is emelte a hétvége szakmai rangját, gazdagította a kísérőprogramokat. A szólótáncverseny a Táncfórum Szlovákiai Magyar Néptáncosok Szakmai Egyesülete rendezésében zajlott, ahol az Eszterlánc fesztiválra megérkezett csoportok saját táncos társaiknak drukkolhattak, tapsolhattak.
A 2011. október 8-án, szombaton lezajlott VI. Eszterlánc Fesztivál versenyprogramja kiegyenlített volt. Hégli Dusán, a zsűri elnöke szerint a verseny színvonala rendkívül magas volt, valamennyi együttesek folyamatos és nagy fejlődésről tettek tanúbizonyságot a legutóbbi, 2009-es szereplésük óta. Az öttagú zsűri hosszas vita során alakította ki az idei eredményeket, amelyeket különdíjak odaítélésével egészítettek ki. A zsűri tagjai Hégli Dusán (Pozsony, az Ifjú Szivek Táncszínház művészeti vezetője), Agócs Gergely (Budapest, néprajzkutató), továbbá Busai Norbert (Jászberény), Lépes Anikó (Dunaszerdahely) és Méhes Katalin (Komárom), néptáncpedagógusok voltak.
A 2011. október 9-én, vasárnap, mint már 10 éve mindig, most is a gyerekeké volt. A résztvevő gyerekek ilyenkor különféle izgalmas és játékos versenyek, táncház és egyéb foglalkozások keretében szórakozhattak. A délutáni gálára már minden kisebb és nagyobb résztvevő garantáltan jókedvre kerekedett, és vastapssal fogadta az ünnepélyes díjátadáson kihirdetett eredményeket. A főképp helyi támogatók jóvoltából az együttesek jelentős jutalmakat vehettek át. Köszönetképpen álljon itt a támogatók névsora: Fülek Város Önkormányzata, Csemadok Nógrádi Területi Választmánya, Csemadok Füleki Alapszervezete, Városi Művelődési Központ, Nógrádi Művelődési Központ, Iuvenes Szabadidőközpont, Füleki Vármúzeum, Besztercebányai megyei képviselet, Hagyományalap, Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület (Budapest), Ifjú Szívek Táncszínház, Táncfórum Szlovákiai Magyar Néptáncosok Szakmai Egyesülete. Továbbá ezúton külön köszönet minden résztvevő nevében a Rakonca Néptáncegyüttes tagjainak, különösképpen vezetőiknek, Varga Norbertnek és Varga Liának láthatatlan, de pótolhatatlan munkájukért, akik évek óta teszik gördülékennyé és emlékezetessé a gyereksereg nagy becsben tartott táncos ünnepségét, és akiknek köszönhetően az együttesek többsége szinte már hazakészül Fülekre, legközelebb 2013-ban.
Volner Nagy Melinda
a Táncfórum alelnöke
(Forrás: Táncfórum; Csemadok)
Eredmények

Arany sávos minősítés

Csali Gyermek Néptáncegyüttes – Somorja
Kis Rakonca Gyermek Néptáncegyüttes – Fülek
Kincső Ifjúsági Néptáncegyüttes – Zselíz
Ezüst sávos minősítés
Ágacska Gyermek Néptáncegyüttes – Dunaszerdahely
Apró Szőttes Gyermek Néptáncegyüttes – Pozsony
Dunaág Néptáncegyüttes – Dunaszerdahely
Kis Megyer–Csilizke Gyermek Néptáncegyüttes – Nagymegyer, Csilizradvány
Nádas Gyermek Néptáncegyüttes – Farnad
Bronz sávos minősítés
Kelepelők Gyermek Néptáncegyüttes – Buzita
Kincskereső Gyermek Néptáncegyüttes – Dernő
Pimpimpálé Tücskök Gyermek Néptáncegyüttes – Ekecs-Apácaszakállas, Nyárasd
Rozmaring Sarj Gyermek Néptáncegyüttes – Szina
Különdíjak
  • Többéves elhivatott együttesvezetői munkájáért Csurilla Erzsébet részére
  • A bodrogközi játékok és táncok színpadra állításáért Kupec Mihály és Kupec Andrea részére
  • A gömöri játékok hiteles bemutatásáért a Kincskereső Gyermek Néptánccsoport részére
  • A kiváló csapatteljesítményért a Kincső Ifjúsági Néptáncegyüttes részére
  •  A kiváló zenei összeállításért a Kis Megyer és Csilizke Gyermek Néptáncegyüttes részére
  • A zoboralji énekes női körtánc hiteles bemutatásáért a Nádas Néptánccsoport részére
  • A kiemelkedő énekteljesítményért a Rozmaringsarj Gyermek Néptáncegyüttes részére
  • Az ígéretes kezdetért A Pimpimpálé és Tücskök Gyermek Néptáncegyüttes részére
  • A jobbágytelki táncok művészi megfogalmazásáért a Kis Rakonca Gyermek Néptáncegyüttes részére
  • Többéves pedagógiai munkájáért Volner Nagy Melinda és Nagy Iván részére
  • A legjobb műsorszerkesztésért Nagy Myrtil és Füzék Görgy részére
 Meghívás
  • A XXXI. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásáron való szereplésre a Kis Rakonca Gyermek Néptáncegyüttes részére
  • Az Ifjú Szívek Táncszínházzal való közös szereplésre a Kis Rakonca Gyermek Néptáncegyüttes részére

További hasonló témájú videók