50th Jubilee Struga Poetry Evenings, 2011

Balázs F. Attila készülő filmjéből adunk egy rövid ízelítőt. Ez év augusztusában tartották a Sztrugai Nemzetközi Költészeti Estek rendezvénysorozatát, melynek során a világ minden tájáról meghívott költők megismerkedhettek Macedónia nevezetességeivel, majd saját nyelvükön felolvasták egy-egy költeményüket a nagyszabású műsorok keretében.

Mikrofonvégen Brandl Ferenc koreográfus

A Csallóközi Néptáncegyüttes 1954-ben alakult Pozsonypüspökin Felső Csallóközi Táncegyüttes néven. Előbb Somorjára, majd Dunaszerdahelyre tette át székhelyét, ahol felvette a Csallóközi Dal- és Táncegyüttes nevet.A csoport vezetői voltak: Strižinec Horváth Rudolf, Quittner János, Dudek Ferenc, Brandl Ferenc, majd Oláh Attila. 1997-től egy hosszabb szünet következett, majd a csoport vezetését újra Brandl Ferenc vette át, aki a Szőttesben kezdte pályafutását. Ez az időszak is felelevenedik Brandl Ferenc emlékezésében.