Zólyombúcson emléktáblát avattak három magyar katona sírján – 4 riport

Dr.Somosi György ZólyombúcsA Bástya Egyesület a budapesti Honvédelmi Minisztériummal – annak Társadalmi Kapcsolatok és Hadisírgondozó Hivatalával – egyetemben 2011 májusában Zólyombúcs (Budča) községben az 1945-ben eltemetett  magyar honvédeknek állított emléktáblát, Igó Aladár kőfaragó mester munkáját. Dr. Somosi György budapesti kutatóval Homoly Erzsébet beszélgetett.

Zólyombúcson emléktáblát avattak három magyar katona sírjánTavaly a zólyombúcsi temetőben sikerült azonosítani három magyar katona, Bella Imre, Petrasovics Lóránd és Iliás János nyughelyét. A helyi katolikus parókián, a régi halotti anyakönyvekben is föllelhető, hogy a Zólyom környéki harcokban 1945 tavaszán elesett három magyar honvédről van szó, akiket a zólyombúcsi temetőben temettek el.

Iliás János a Fejér megyei Úrhidán született 1912-ben. Lánya a két fiúunokával és azok családjával részt vett az emlékműavatáson, s köszöntet mondott, hogy végre tudja, hol van édesapja eltemetve.

Az emlékműnél a Magyar Köztársaság Nagykövetsége nevében elhelyezte az emlékezés virágait Heizer Antalné, a pozsonyi nagykövet felesége is. Szólt a család személyes érintettségéről is, amely által érzékenyebbek a háborúban elesettek hozzátartozóinak és  sírok fellelésének kérdésére.


[mappress mapid=”46″]

További hasonló témájú videók