Balogvölgyi Rock Fesztivál – Szivárvány Énekkar és az Új Gömör Néptánccsoport

Szivárvány ÉnekkarA nagybalogi futballpályán június 25-én első alkalommal szervezte meg a helyi Kerecsen Motoros Egyesület és a miskolci Borsod Motorosok Egyesülete a Balogvölgyi Rock Fesztivált. A rendezvény első fellépői a helyi Szivárvány Énekkar tagjai voltak, akiket Lévay Tibor kísért.

Az énekkar vezetője, Pecsők Éva örömét fejezte ki, hogy meghívást kaptak a jótékonysági összejövetelre, s szereplésükkel ők is tettek a gyermekekért, ahogyan az Új Gömör Néptánccsoport is. Gányovics Attila, a táncosok vezetője elmondta, hogy örömmel teljesítették a felkérést, hogy szerepelhettek ezen a nemes célú fesztiválon. Tóth Zoltán, a Kerecsen Motoros Egyesület elnöke emlékplakettel köszönte meg a szereplésüket. Nagybalog polgármesterének, Csúr Tibornak is köszönetet mondtak a rendezvény megvalósításában nyújtott közreműködésért.

 

[mappress mapid=”17″]

További hasonló témájú videók