15 éves a nagymegyeri NEFELEJCS énekkör

NEFELEJCS énekkörNagymegyeren már hosszú évek óta működik a nyugdíjasklub a ma már 93 éves Szolcsánszky Eszter néni vezetésével. Az ő érdeme az idén 15 éves NEFELEJCS énekkör megalakulása is.  2011. június 2-án ünnepelték meg a népdalkör megalakulásának 15. évfordulóját. A megemlékezésen részt vettek az énekkar volt tagjai is. A meghitt ünnepség megszervezéséből nagyban kivette részét a Városi Hivatal. A város polgármestere, Néveri Sándor mérnök köszöntötte, és virággal, valamint emléklappal jutalmazta a résztvevőket.

Néhány asszony Grosmann Valéria vezetésével kezdett el rendszeresen énekelni. Később az énekkar vezetését Ág Erzsébet vette át. Fokozatosan nagy népszerűségre tettek szert és egyre jobb eredményeket értek el. Szinte minden alkalommal részt vettek – nagy sikerrel – a  Bíborpiros Szép Rózsa országos megmérettetésen. Több alkalommal szerepeltek Magyarországon Győrben, Sopronban, sőt még Szlovéniában is felléptek.

Sikeres fellépéseikről többet megtudhatunk abból a  filmből, amely az elmúlt évben készült  ifj. Néveri Sándor mérnök támogatásával.

További hasonló témájú videók