Közös kincsünk, Pósa Lajos – kiállítás Rimaszombatban

Közös kincsünk, Pósa LajosA Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Tudományos Gyűjteményei Rimaszombatban, a Daxner utcai épületében 2011. június 18-án nyitotta meg a Közös kincsünk, Pósa Lajos című tárlatot. A vendégeket B. Kovács István, az intézmény igazgatója köszöntötte. Közreműködött Vígh Péter, néhai Pósa Dezsőnek, a relikviák egykori őrzőjének unokája. A kiállítást az ő emlékének ajánlották. Előadást tartott Kun Miklós Jenő budapesti Pósa-kutató. Az egybegyűltekhez a megnyitó ünnepségen szólt és szavalatával emelte annak színvonalát dr. h.c. Szabó Dániel lelkipásztor, a Magyar Református Presbiteri Szövetség elnöke.

A tárlatot Ft. Géresi Róbert püspökhelyettes nyitotta meg. Majd B. Kovács István köszönetet mondott a segítőknek és támogatóknak: Benedek Lászlónak, Bán Bódi Aladárnak, Kun Miklós Jenőnek, a Nagy Pósa Családnak, Vígh Pósa Juditnak, a Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményeinek és a Rimaszombati Református Egyházközségnek. A kiállítás előzetes egyeztetés után szeptember végéig látogatható.

Felvétel: Pósa Dénes

További hasonló témájú videók