Június elsején indul a pozsonyi magyar kisszínház

Monozlai Flórával Haraszti Mária beszélget a most induló új pozsonyi befogadó színházi játéktér ötletéről, programjairól, terveiről.

1.
Pierre Corneille: AZ ILLÚZIÓ című darabját mutatják be a pozsonyi Színművészeti Egyetem magyar hallgatói a Teátrum színházi polgári társulás keretén belül az ezzel az előadással induló új játéktéren, a heart kisszínházban, amelynek befogadója az Ifjú Szivek Mostová 8. szám alatti színházterme. Időpont: 2011. június 1., 19 óra.

…Pridamant, a kétségbeesett apa érkezik Alkanderhez, a kissé megfáradt varázsló barlangjához. Az apa rég eltűnt fiát szeretné felkutatni. A varázsló rövid unszolás után nemcsak elmondja, de árnyalakjai segítségével vízióként meg is idézi a fiú életét, annak szerelmi bonyodalmát Izabellel, kalandjait a Lise-zel, a fondorlatos szolgálólánnyal, ügyeskedéseit urának, a Mórölőnek szolgálatában. Végül azonban a valós történet egy váratlan fordulat után fikcióba csap át…

A jellemekre és szituációs humorra épülő stilizált komédia filozófiai problémát felvető keretbe ékelődik: hol van a fikció és realitást elválasztó határvonal, van-e az illúzió és valóság közt határ? Szétválasztható-e a kettő, és megismerhető-e a látszat mögött megbúvó igazság? Hol kezdődik az identitás, és hol végződik a szerep? Mágia, illúzió, színház – mind a valóságon való átlépés eszközei. Mi a színház? Az előadás erre a kérdésre is választ keres, ami pályakezdő színházművészek esetében akár krédónak is tekinthető.

Az előadás után közönségtalálkozó és állófogadás.

Szereplők: Tóth Károly, Havasi Péter, Tarr Csilla, Jókai Ági
Kosztüm, díszlet: Kósa Annamária
Rendező: Száz Pál

Támogatók: Ifjú Szivek Táncszínház, Magyar Köztársaság Kulturális Intézete és magánszemélyek

heart projekt gazdája az ANIMA Társaság.
A projekt menedzsere: Monozlai Flóra
MÉDIAPARTNEREK: Magyar Interaktív Televízió, Új Szó, Vasárnap, Pátria rádió…

Jegyek a helyszínen kaphatók 2.- € árban.

Az előadás után beszélgetés és állófogadás…
Mindenkit nyitott szívvel várnak a szervezők!

2.

MEDIAWAVE nemzetközi film- és zenei fesztivál 2011 Pozsonyban is 2011. június 6-7-8-án a heart színterében (Ifjú Szivek Táncszínház színpada és klubja, Mostová 8.) A belépés ingyenes!

2011. június 6.
18:00 – Mediawave filmvetítések
20:00 – bemutatkozik a megújult Irodalmi Szemle – bemutatja Tóth László főszerkesztő Szalay Zoltán és Száz Pál közreműködésével
21:00 – Jakubecz László: Dalok és megzenésített versek – koncert
2011. június 7.
18:00 – Mediawave filmvetítések
20:00 – Soundbridge koncert
2011. június 8.
18:00 – Mediawave filmvetítések
20:00 – Expired Passport koncert

3.

2011. június 10.; 19:00-22:00 óra

HomoDram bemutatja Anyád! c. darabját Elžbieta Chowaniec: Gardénia c. drámája alapján

Szereplők:

Nő I – Czuczor Nóra
Nő II – Kovács Nikolett
Nő III – Gál Andrea
Nő IV – Kovács Katalin

Rendezte: Rakottyay Katalin

Technika: Csambal Tamás

Elžbieta Chowaniec kortárs lengyel drámájában szövevényes családi kötelékek és nemzedékről nemzedékre szálló családtragédiák jelennek meg. A főhősök az alkoholizmusba, workoholizmusba menekülő nők, akik őseik szellemével próbálják megvívni a harcot, nem tudatosítva mindeközben saját felelősségüket félresiklott életük miatt. A változás a legfiatalabb nő személyében jöhet el, de vajon képes-e megbirkózni az ősöktől kapott teherrel és új életet kezdeni?

Az előadás után közönségtalálkozó

************************************

A befogadó zsebszínház rendszeres bemutatkozási lehetőséget kíván biztosítani

  • a színművészeti főiskola magyar hallgatóinak
  • a filmművészeti főiskola magyar hallgatóinak
  • hazai pódiumművészeti és kisszínházi produkcióknak
  • hazai lapoknak, irodalmi műhelyeknek
  • interaktív képzőművészeti és könyvbemutatóknak
  • néprajzi, művészettörténeti, tánctörténeti, művelődéstörténeti előadásoknak
  • vitafórumoknak, konferenciáknak

A lista hosszú, a részletes őszi program aszerint áll majd össze, miből tudunk gazdálkodni.

Szeretettel várjuk a közönséget, és az ötletet támogatók pénzbeli felajánlásait is.

További hasonló témájú videók