A jubiláló História zenekar az Expired Passport Clubban

A jubiláló História zenekar az Expired Passport ClubbanA most jubiláló História zenekar a 27. Expired Passport Music Club rendezvényén a pozsonyi Csemadokban, ahol a JAIK társszervező volt.




1. rész (34:24)


2. rész (24:30)


2005 decemberében, azaz öt éve annak, hogy a szlovákiai Naszvad kultúrháza pincéjének próbahelyiségében a História zenekar megalakult. Akkor még a tagok más-más együttesekben is tevékenykedtek, de az első próbák után mindenki úgy döntött, hogy marad a História, és azóta a Felvidék egyik legnépszerűbb blues-rock bandáját takarja e név.

A környéken hamar híre ment a csapatnak, akik zenéjükkel nem csak a fiatalokat, de a közép- és az idősebb generációt is megcélozták. A következő év végére a zenekar egy saját szerzeményekből álló promóciós hanghordozót készített. Ekkorra alakult ki az a négyes, mely a mai napig motorja a csapatnak: Ágh Attila, Dobosi Ágoston, L. Sky Olivér és Pásztó Tibor. Így négyen hozzáfogtak egy profibb hangzású stúdióalbum elkészítéséhez, és egy révkomáromi stúdió segítségével megszületett a Mit ír az újság című CD. A lemezről sokaknak feltűnhettek olyan dalok, mint a Kína, az Édes fekete lány, vagy a Mit ír az újság, mert a következő időszakban Dunaszerdahelytől Fülekig és Miskolctól Barcsig, nagyon sok fesztiválon és rendezvényen felléptek. Ezeken a koncerteken már Tornóczi Tibor is csatlakozott herflijével a zenekarhoz. passio.hu

További hasonló témájú videók