40 éve van velünk a Windows

1983. november 10-én jelentette be a Microsoft, hogy elkészült a Windows, az MS-DOS grafikus felülettel bővített változata. A sietség egyik oka az volt, hogy időközben az Apple előállt az első grafikus kezelőfelülettel bíró számítógépével, az Apple Lisával, ez azonban a 10 ezer dolláros ára miatt sosem lett népszerű, míg a Microsoft olcsóbb platformfüggetlen megoldása meghódította […]

Emberszerű beszédet generál a VALL-E

Mindössze három másodperces minta alapján képes emberszerű beszédet generálni a redmondiak új VALL-E megoldása, ráadásul a szintetizált hangfelvétel nemcsak a beszélő sajátos tónusait tartja meg, de az akusztikát is mímeli. A Microsoft kutatói bejelentették a VALL-E szövegfelolvasó MI-modellt, ami egy mindössze három másodperces hangminta alapján képes valós személy hangját szimulálni. Így a beszélő jellegzetes tónusait […]

35 éve van velünk a Windows

  A Microsoft a múlt hónapban ünnepelte 35. születésnapját, miután pontosan ennyi idővel ezelőtt, 1985. november 20-án adta ki a rendszer első verzióját. A Windows 1.0 nagyon nem hasonlított mai utódjaira – annyira nem, hogy nem is grafikus operációs rendszert, hanem szinte csak egy interaktív fájlkezelőt képezett. Ennek ellenére óriási előrelépés volt a maga idejében, főleg […]

Két év a víz alatt

Két év után kivette az óceánba süllyesztett szerverközpontját a Microsoft. A furcsa adatközpont szervereit még két éve süllyesztették el a skóciai tengerpartnál a víz alá. A cég anno kísérleti jelleggel telepítette a furcsa helyre tartályba rejtett szerverparkját, hogy így puhatolja ki, mennyire is lehet jó megoldás a kiszolgálók egyébként rengeteg energiát felemésztő hűtését ilyen módon megoldani. […]

Jön a Google Drive 5GB tárhellyel

A szolgáltatás automatikusan jár minden Google-fiók mellé, öt gigabájt tárhelyet kapnak ingyen a felhasználók. A tárhely a Google Docsba lesz integrálva, a Google a Drive-ot a Docs evolúciójának nevezi. Akinek kevés az 5GB, vásárolhat további tárhelyet is