Kisebbségi Kulturális Alap – választás

Az idén megváltoztak a Kisebbségi Kulturális Alap (KKA) szakmai bizottságaiba történő tagjelölés és -választás feltételei, ezért az eddigieknél is nagyobb figyelmet kellett volna szentelni a nevezésekre és szavazásra is, mivel az itt megválasztott bizottságok döntenek a támogatások odaítéléséről. A szavazáson idén már csak azok a kisebbségi szervezetek vehetnek részt, amelyek jelentkeztek a KKA által vezetett […]

Városnéző a Pozsonyi Kiflivel

A Pozsonyi Kifli PT tevékenységéről és idei Naptárának hozzáférhetőségéről Bolemant Éva tájékoztat, majd Hornyák István idegenvezető mesél a Pozsonyhoz fűződő magyar irodalmi emlékekről, illetve arról a sétáról, amelyen az irodalmi élethez kapcsolódó nevezetes pozsonyi helyeket járták körül.  

Tematikus séták Pozsonyban • Kívül a városfalon – a kapucinusoktól a Manderláig

Az egykori városfalakon kívüli utcákba Hornyák István idegenvezető kalauzol bennünket. A sorozat a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás városnéző sétái helyett készült a járvány miatti kényszerű bezártság idején. A középkori városfalat 1775 után lebontották, a körülötte levő vizesárkot betemették, és a helyén új épületeket húztak fel a Mária Terézia uralkodása alatt jelentős fejlődésnek induló város tehetős […]

Hogyan érinti a munkavégzést a járvány? • Hornyák István

Hornyák István rádiós hír- és műsorszerkesztőt arról faggatta Jacenko Seman, hogyan változtatta meg a munkáját a járvány, hogyan birkózik meg a biztonsági intézkedésekkel. Hornyák István gépipari szakközépiskolát végzett, majd magyar–szlovák szakos tanári diplomát szerzett. Aktív szereplője volt az ifjúsági klubéletnek, kivette részét a Csemadok munkájából, és gyakorló idegenvezető is. Elsősorban Pozsonyra specializálódik, a város történetét […]