Magyar Interaktív Televízió

Legfrissebb

„Az élet annyira, de annyira gyönyörű” – Bohumil Hrabal

Volt biztosítási ügynök, kereskedelmi utazó, eladó, kohómunkás, egy hulladékbegyűjtő bálázója, színházi díszletező… Ma 110 éve született. Bohumil Hrabal neve mára fogalommá vált: A világszerte megnyílt, s nevét viselő sörözőkről még azoknak is jelent valamit, akik nem olvasták a műveit. Életében ugyan nem nagyon kalandozott – eredeti élményei a sörgyár és a vasút láthatóan meghatározók voltak […]

Szlovák Kupa íjászverseny Bősön

A bakai Íjász Barátok Társasága rendezésében március 23-án íjászversenyt tartottak a bősi vízierőmű alvízcsatornája melletti dimbes-dombos, bokros területen. Az íjászverseny az első állomása volt az országos Szlovák Kupa SLA 3D 2024 kupaszezonnak. A regisztráción négy ország 250 versenyzője jelezte indulását. A versenyzőket életkor és kategóriák szerinti csoportokba osztották be. A bemelegítés és a hivatalos szlovák […]

Sarah Vaughan a valaha volt legnagyobbak egyike

100 éve született Sarah Vaughan Grammy- és Primetime Emmy-díjas amerikai dzsesszénekesnő; széles hangterjedelemével és tökéletes előadókészségével Ella Fitzgerald és Billie Holiday mellett a valaha volt legnagyobbak egyike. Sarah Vaughan hatása igen jelentős az énekesek következő generációira. Számtalan díjat nyert el, népszerűsége mindvégig megmaradt.

További videók

XIII. Bíborpiros Szép Rózsa – Fodor Villő, Búcs

Aranysávos minősítéssel végzett a Búcsról érkezett Fodor Villő a 2023. október 28-án Dunaszerdahelyen megtartott XIII. Bíborpiros Szép Rózsa Országos Népzenei Vetélkedő országos döntőjén. A versenyre olyan népdalokkal, népzenével kell benevezni, melyeket itt, a Felvidéken gyűjtöttek népzenekutatók. A Bíborpiros Szép Rózsa összeállítások népdalokból állnak, mellőzve a műdalokat és feldolgozásokat. A rendezők javasolják, hogy a résztvevők elsősorban […]

A szlovákiai magyarok politikai magatartása | BAKI Attila

A szlovákiai magyarok politikai magatartása 2020–2023 című konferenciát 2024. március 1-jén tartották Somorján, a Fórum Intézet székházában (Somorja, Park utca 4.). Baki Attila előadásának címe: A választó nem veszik el, csak átalakul. Baki Attila a Dél-Szlovákiában zajló csendes választói magatartás változását jelző folyamat elemzését mutatta be 6 parlamenti választás adatain keresztül, 3 település/falu szintjén. Az […]

Nóva az Északi Korona csillagképben

A 2024-es év rendkívül izgalmas lesz a csillagászat szerelmesei számára. Nemcsak azért, mert hamarosan érkezik egy olyan üstökös, ami csak 71 évente látható: a 12P/Pons-Brooks nevű üstökös 71,3 évente kerüli meg a Napot, így a következő találkozásra 2095-ig kell majd várni. Az objektum jelenleg a Naprendszer belső része felé tart, a Földről pedig április 21-én válik […]

Kincskeresők XVIII. – Hohler Dávid és Gazdag Máté

Hohler Dávid (7. o.) és Gazdag Máté (7. o.), a palásti Palásthy Pál Egyházi Alapiskola diákjai  A palásti csata címmel tartottak előadást a konferencián.   Felkészítő tanár: Bényi Klaudia. A XVIII.  Kincskeresők konferenciát 2023. november 15–16-án, Galántán, a Pázmány Péter Alapítvány székházában rendezték meg. A Kincskeresőka regionális értékeket kutató diákok országos konferenciája. Témamegkötés nélkül jelentkezhettek rá a […]

TECH

Japán holdraszállási kísérlet élőben

Újabb holdraszállási kísérlet következik, ezúttal Japán részéről első alkalommal. Japán a Szovjetunió, az Egyesült Államok, Kína és India után az ötödik államként érheti el sikeresen a Hold felszínét. A SLIM (Smart Lander for Investigating Moon) leszállóegység még tavaly augusztusban indult, és végre elérkezett az az idő, hogy megkísérelje a landolást, erre magyar idő szerint 2024. […]

Holdunk sorra fedi el az útjába kerülő csillagokat

Az ősz utolsó hónapja, november nem fukarkodik az égi eseményekben: Holdunk sorra fedi el az útjába kerülő csillagokat, és ha éppen nem ezt teszi, akkor együtt áll a Jupiterrel és a Fiastyúkkal. Mindeközben a Jupiter és az Uránusz is oppozícióba kerül, de a Vénusz, a Szaturnusz és a Neptunusz is kiválóan megfigyelhető lesz, a Merkúr […]

A kerecsensólyom az év madara

A kerecsensólymot választották a 2024-es év madarának. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szerint a faj megőrzésében óriási szerepe van a magyar természetvédelemnek, mert ez a nagytestű ragadozó madár kontinentális szinten is kiemelkedő természeti értéket képvisel. A kerecsensólyom Európai Unió területén élő állományának több mint 60 százaléka Magyarországon fészkel, világszinten pedig a kárpát-medencei a faj […]

Még több videó

Nézelődjünk