A Cigány Dal Napja koncertsorozat egyik helyszíne Párkány lesz

Augusztus 8-án, idén második alkalommal – a legendás észak-macedón énekes, Esma Redžepova születésnapján – ismét megrendezésre kerül a Cigány Dal Napja, mely a sokszínűséget ünnepli cigány és nemcigány művészek részvételével. 2023-ban már tíz magyarországi városban, továbbá két külfödi helyszínen, közel negyven fellépő zenekarral valósul meg az esemény a Nemzetközi Cigány és Világzenei Hálózat szervezésében. Európa egyik legszínesebb, leggazdagabb […]

XXX. TMOV – Verséneklők, SALKA Banda 1

A Salka Banda első alkalommal indult a megzenésített versek kategóriájában és mindjárt két formációban is bemutatkozott a Tompa Mihály Országos versenyen. A Salka Banda a szepsi Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpontot képviselte az országos döntőn. Tagjai: Balta Rita, Viszlay Eszter, Kovács Réka, Viszlay Boglárka, Dunka Roland, Gacsay Bence Barnabás. A verséneklők között idén 8 együttes, […]

Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar – hangverseny Pozsonyban (ajánló)

2023. július 23-án, vasárnap este 20:00 órai kezdettel a Szlovák Rádió pozsonyi koncerttermében ad hangversenyt a Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar. A zenekar a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán, az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiájának keretei között szervezi hangversenykörútját. Az akadémiára a világ minden tájáról érkeznek a fiatal tehetségek, akik az elmúlt években 50 nemzetet képviseltek. Műsorukban […]

ÖRÖKLÉT: Jane Birkin

Párizsi otthonában hunyt el a 76 éves Jane Birkin brit–francia színésznő, énekesnő és modell, akinek neve több sikeres filmmel, slágerrel, és a nála 18 évvel idősebb Serge Gainsbourg színésszel is egybeforrott. Birkin 1968-ban utazott Franciaországban egy film forgatására, melyben Sege Gainsbourggal játszott együtt. Egy 13 éves, sokak szerint botrányos, de minimum hedonista kapcsolat vette kezdetét, […]

XXIII. Országos Citeratalálkozó – Kiértékelés

Nemeshodos, kiértékelés – A Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet, Nemeshodos Önkormányzatával, a Csemadok helyi alapszervezetével és a Nemeshodosi Citerazenekarral karöltve 2022. október 15-16-án Nemeshodosban rendezte meg a XXIII. Országos Citeratalálkozót A rendezvényt ünnepélyes koszorúzás előzte meg a Patócs Lajos tiszteletére emelt emlékműnél. A résztvevőket Balódi László, Nemeshodos polgármestere (a Patócs Lajos-díj alapítója) köszöntötte. Az est végén a […]
Pengető Citerazenekar – Párkány
15:57

XXIII. Országos Citeratalálkozó – Pengető Citerazenekar – Párkány

Pengető Citerazenekar – Párkány – A Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet, Nemeshodos Önkormányzatával, a Csemadok helyi alapszervezetével és a Nemeshodosi Citerazenekarral karöltve 2022. október 15-16-án Nemeshodosban rendezte meg a XXIII. Országos Citeratalálkozót. A rendezvényt ünnepélyes koszorúzás előzte meg a Patócs Lajos tiszteletére emelt emlékműnél. A résztvevőket Balódi László, Nemeshodos polgármestere (a Patócs Lajos-díj alapítója) köszöntötte. Az est […]

Zenei fesztivál Pozsony szívében

Június 16–17-én rendezik meg a We Love Music fesztivált Pozsonyban a ligetfalui lóversenypályán. A két nap során bemutatkoznak a pop- és dance nagy zenei sztárjai a 90-es évek végétől napjainkig. A fesztivál egyik fénypontja a szlovák funklegenda, a Made II Mate nagy visszatérése lesz. A fokozatosan más nevekkel is kiegészülő műsorban fellépnek: Marián Čekovský and […]
Vándor Citerazenekar – Tardoskedd
15:57

XXIII. Országos Citeratalálkozó – Vándor Citerazenekar – Tardoskedd

Vándor Citerazenekar – Tardoskedd – A Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet, Nemeshodos Önkormányzatával, a Csemadok helyi alapszervezetével és a Nemeshodosi Citerazenekarral karöltve 2022. október 15-16-án Nemeshodosban rendezte meg a XXIII. Országos Citeratalálkozót. A rendezvényt ünnepélyes koszorúzás előzte meg a Patócs Lajos tiszteletére emelt emlékműnél. A résztvevőket Balódi László, Nemeshodos polgármestere (a Patócs Lajos-díj alapítója) köszöntötte. Az est […]
Nemeshodosi Citerazenekar (2)
15:57

XXIII. Országos Citeratalálkozó – Nemeshodosi Citerazenekar (2)

Nemeshodosi Citerazenekar – Nemeshodos a műsorszám második része – A Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet, Nemeshodos Önkormányzatával, a Csemadok helyi alapszervezetével és a Nemeshodosi Citerazenekarral karöltve 2022. október 15-16-án Nemeshodosban rendezte meg a XXIII. Országos Citeratalálkozót. A rendezvényt ünnepélyes koszorúzás előzte meg a Patócs Lajos tiszteletére emelt emlékműnél. A résztvevőket Balódi László, Nemeshodos polgármestere (a Patócs Lajos-díj […]

Idén is lesz Népzenei tábor

A Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet és Népzenei Adattára a népdalkörök, népdalszólisták és citerazenekarok részére népzenei tábort rendez. A tábor lehetőséget nyújt az alábbiakra: gyakorlati foglalkozás magyarországi népdalénekesek, citeratanárok vezetésével, népdalok tanulása Felvidék tájegységeinek népdalhagyományából egyéni konzultáció az oktatókkal (a résztvevőt érdeklő problémák és kérdések megbeszélése, népdalcsokrok összeállítása, népdalok előadásmódja) az egyes tájegységekből érkezett résztvevők ismerkedése […]
Sarló Citerazenekar – Nyárasd
15:57

XXIII. Országos Citeratalálkozó – Sarló Citerazenekar – Nyárasd

Sarló Citerazenekar – Nyárasd – A Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet, Nemeshodos Önkormányzatával, a Csemadok helyi alapszervezetével és a Nemeshodosi Citerazenekarral karöltve 2022. október 15-16-án Nemeshodosban rendezte meg a XXIII. Országos Citeratalálkozót. A 2022-es citeratalálkozó résztvevői: Takács János (Szólista) – Pered Nemeshodosi Citerazenekar – Nemeshodos Sústya Citerazenekar – Naszvad Vándor Citerazenekar – Tardoskedd Nagyabonyi Citerazenekar – Nagyabony […]
Diócska Citerazenekar – Diószeg
15:57

XXIII. Országos Citeratalálkozó – Diócska Citerazenekar – Diószeg

Diócska Citerazenekar – Diószeg – A Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet, Nemeshodos Önkormányzatával, a Csemadok helyi alapszervezetével és a Nemeshodosi Citerazenekarral karöltve 2022. október 15-16-án Nemeshodosban rendezte meg a XXIII. Országos Citeratalálkozót. A rendezvényt ünnepélyes koszorúzás előzte meg a Patócs Lajos tiszteletére emelt emlékműnél. A résztvevőket Balódi László, Nemeshodos polgármestere (a Patócs Lajos-díj alapítója) köszöntötte. Az est […]
Nemeshodosi Citerazenekar – Nemeshodos
15:57

XXIII. Országos Citeratalálkozó – Nemeshodosi Citerazenekar – Nemeshodos

Nemeshodosi Citerazenekar – Nemeshodos – A Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet, Nemeshodos Önkormányzatával, a Csemadok helyi alapszervezetével és a Nemeshodosi Citerazenekarral karöltve 2022. október 15-16-án Nemeshodosban rendezte meg a XXIII. Országos Citeratalálkozót. A rendezvényt ünnepélyes koszorúzás előzte meg a Patócs Lajos tiszteletére emelt emlékműnél. A résztvevőket Balódi László, Nemeshodos polgármestere (a Patócs Lajos-díj alapítója) köszöntötte. Az est […]
XXIII. Országos Citeratalálkozó – Nagyabonyi Citerazenekar – Nagyabony
15:57

XXIII. Országos Citeratalálkozó – Nagyabonyi Citerazenekar – Nagyabony

Nagyabonyi Citerazenekar – Nagyabony – A Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet, Nemeshodos Önkormányzatával, a Csemadok helyi alapszervezetével és a Nemeshodosi Citerazenekarral karöltve 2022. október 15-16-án Nemeshodosban rendezte meg a XXIII. Országos Citeratalálkozót. A 2022-es citeratalálkozó résztvevői: Takács János (Szólista) – Pered Nemeshodosi Citerazenekar – Nemeshodos Sústya Citerazenekar – Naszvad Vándor Citerazenekar – Tardoskedd Nagyabonyi Citerazenekar – Nagyabony […]