Aki „ég és föld között közvetít”: Markó Iván 75

75 éves Markó Iván. Hivatása, küldetése a tánc. A Kossuth-díjas táncművész és koreográfus szerint a legfontosabb egy táncos előadásban a hitelesség. Ő mindig is ennek a feltételnek a teljesítésére törekedett.  Táncművészeti tanulmányait az Állami Balett Intézetben végezte. 1967-től a Magyar Állami Operaház tagja, ahol lírai alkatának, csiszolt technikájának köszönhetően rövidesen eltáncolja számos romantikus és klasszikus […]

Ifjú Szivek: Mi így tudunk segíteni (FELHÍVÁS)

Az Ifjú Szivek Táncszínház márciusi előadásainak bevételét nyilvános gyűjtés keretében a háború elől menekülőknek ajánlja fel. Online jegyvásárlással a nézők is tudják támogatni a rászorulókat. A jegybevételből befolyt összeg a Človek v ohrození nonprofit szervezet számlájára kerül. Márciusban utoljára vetíti a társulat Kötelező érvényű javaslat című táncszínházi előadását, Giuoco Piano–Traditional String Quartet című koncertjét és […]

Verjen meg az Isten, háborúcsinálók!

Hallgassák meg Tamási Áron „Szép Domokos Anna” című prózai művét Csomós Mari tolmácsolásában. Ezt a művét magam is mondtam egykor a Jókai Napokon, 2. helyezést szerezve az előadással. Akkoriban évente felbukkant a pódium-előadók repertoárjában. Drámaiságát táncjátékba is öntötték: László Csaba rendezében 2018-ban mutatta be az Udvarhely Néptáncműhely az azonos című táncjátékot a rendező-koreográfus alábbi ajánlásával: […]

THÁLIA TÁNCESTEK – Feledi Project: Szálkák

Pilinszky János azonos című kötete inspirálta a Feledi Projekt táncelőadását. „Nem a verseket akarom eltáncolni, és nem a versek világát egymás után fűzni, hanem azt szeretném megmutatni, hogy a 21. században nekem mit üzen Pilinszky szellemisége. Ehhez ezt a Pilinszky matériát kell átengednünk magunkon.” Thália Táncestek Feledi János-Feledi Project SZÁLKÁK 2021. november 2., kedd, 19:00 […]

KÉJ – Kötelező érvényű javaslat • INVITÁLÓ!

Az Ifjú Szivek Táncszínház október 20-án és 27-én tartja KÉJ – Kötelező érvényű javaslat című előadásának online bemutatóját. A rendhagyó megoldást többek között az indokolja, hogy a darab színházi premierje a változó járványhelyzet miatt több ízben is elmaradt ugyanakkor fontosnak tartjuk, hogy azokon a helyeken, azokban a járásokban is elérhetők legyünk, ahol a járványhelyzet miatt […]

Let´s Twist Again – Chubby Checker rockénekes 80 éves

80 éves Chubby Checker amerikai rockénekes. Az örökké mosolygó afroamerikai fiú kiskorától kezdve gyakran mókázott, énekelt, táncolt. Osztálytársait, aztán bolti vásárlóit szórakoztatta. Főnöke biztatására készítette el első lemezét, amelyen már a Chubby Checker művésznevet használta és ismert énekeseket parodizált. Let’s Twist Again című dalával kezdődött a világot meghódító twistőrület. The Twist című dala kétszer is vezette a […]

Quittner Jánost köszöntjük

80 éves lett Quittner János táncművész, koreográfus, folklorista, rendező. Erőt és tartós jó egészséget kívánva köszöntjük 10 évvel ezelőtt készített Vereknyétől Melbournig című portréfilmünkkel. Quittner János 1941. szeptember 27-én született Pozsony-Vereknyén, egy több száz éves pozsonyi család negyedik gyermekeként.  Pozsony-Vereknyén végezte az alapiskola első öt osztályát majd  a pozsonyi Május 1. téri művészeti irányzatú, kilencéves […]

ÖRÖKLÉT: Loósz Krisztina táncművész

Életének 57. évében elhunyt Loósz Krisztina táncművész, a Győri Balett egykori magántáncosa. 1964. november 11-én született Budapesten. 1984-ben szerzett balettművész oklevelet az ÁBI-ben és a Győri Baletthez szerződött, magántáncosként. Nagy kifejezőerővel rendelkező, hajlékony, szép vonalú táncosnő volt. A közönség láthatta többek között A vágy szerepében (Markó Iván: Bolero); a Dáma szerepében (Markó Iván: Az élet […]

Meghódította a világ legnagyobb balettszínpadait

85 éve e napon született Róna Viktor Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar táncművész, koreográfus, balettigazgató. Volt Herceg A diótörőben, Mercutio a Rómeó és Júliában, a Spartacus címszereplője, Királyfi A fából faragott királyfiban, James A szilfidben, Orion a Sylviában, Albert a Giselle-ben, Siegfried a Hattyúk tavában. Gyönyörűen kimunkált felsőtesttartás és kézgesztusok, biztos technika, elegáns színpadi magatartás […]

Szép nyári nap – Neoton musical (teljes előadás)

2009-ben mutatták be a Neoton família legnagyobb slágereinek válogatásából készült musicalt, ami hatalmas sikert ért el és 2016-ig az Operettszínház műsorán volt. 1973 nyara, igazi bulira készülnek a szereplők, akik a forró júliusi napon utaznak a jugoszláv határnál lévő Bácsszentmáriára, építőtáborba. Korán kelnek, reggeli torna van, munka a paradicsom-feldolgozóban, de leginkább szórakozni akarnak, táncolni-énekelni, egymást […]

ÖRÖKLÉT: Juraj Kubánka

Ma hajnalban 92 éves korában elhunyt a neves szlovák táncos, koreográfus, művészeti vezető és rendező, Juraj Kubánka. Juraj Kubánka 1928. október 31-én született Turie pri Žiline községben. Barátai közt tudhatott sok jeles magyar koreográfust is. Nagy Sándornak köszönhetően Kubánka életútja a mozgóképek segítségével is szinte élete végéig dokumentálásra került. Az emlékező összeállítás is az ő […]

A Csallóközi néptáncegyüttes és a Pósfa zenekar a Tündérkertben (4)

Június 20–23. között szervezte meg a Városunkért Polgári Társulás Dunaszerdahelyen a Tündérkert 2021 programsorozatot. A szabadidőparkban az esti programot a Csallóközi Néptáncegyüttes táncosai és a Pósfa zenekar kezdték. A felnőttek. „Megérve, tapasztalva …egyben a szív és a fej tudása. Öröm van, önfeledtség, tánc, tudatos jelenlét a pillanatban.” Oláh Attila 2014-től vezeti a 62 éves múlttal […]

A Csallóközi néptáncegyüttes és a Pósfa zenekar a Tündérkertben (3)

Június 20–23. között szervezte meg a Városunkért Polgári Társulás Dunaszerdahelyen a Tündérkert 2021 programsorozatot. A szabadidőparkban az esti programot a Csallóközi Néptáncegyüttes táncosai és a Pósfa zenekar kezdték. A felnőttek. „Megérve, tapasztalva …egyben a szív és a fej tudása. Öröm van, önfeledtség, tánc, tudatos jelenlét a pillanatban.” Oláh Attila 2014-től vezeti a 62 éves múlttal […]

A Csallóközi néptáncegyüttes és a Pósfa zenekar a Tündérkertben (2)

Június 20–23. között szervezte meg a Városunkért Polgári Társulás Dunaszerdahelyen a Tündérkert 2021 programsorozatot. A szabadidőparkban az esti programot a Csallóközi Néptáncegyüttes táncosai és a Pósfa zenekar kezdték. A felnőttek. „Megérve, tapasztalva …egyben a szív és a fej tudása. Öröm van, önfeledtség, tánc, tudatos jelenlét a pillanatban.” Oláh Attila 2014-től vezeti a 62 éves múlttal […]