A pillangó, a gyöngy a szív: magyar fiatalok külföldi egyetemeken

Nguyễn Lưu Lan Anh 1981-ben, 16 éves korában tanulmányi ösztöndíjasként jött Magyarországra Vietnamból. Debrecenben járt egyetemre, most Budapesten az ELTE Pedagógia és Pszichológia Kara Interkulturális Pszichológiai és Pedagógiai Intézetének igazgatója. Ez a 2018-ban tartott előadása ma is érdekes és tanulságos, érdemes meghallgatni. Aki nem hitte volna, azt is megláthatja, hogy 40 (akkor még csak 37) […]

Elhunyt Fehér M. István filozófus

Életének 72-ik évében június 17-én, csütörtökön elhunyt Fehér M. István Széchenyi-díjas filozófus, filozófiatörténész, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Filozófiai Intézetének professor emeritusa. Fehér M. István szűkebb szakterülete a XIX-XX. századi filozófia története, az életfilozófiai és fenomenológiai-hermeneutikai áramlatok, Heidegger és Gadamer életműve. Több úttörő tanulmányt tett közzé a […]

Elhunyt Csikmák Imre

Életének 88. évében elhunyt Csikmák Imre újságíró, szerkesztő. Csikmák Imre 1933. november 7-én született Bősön. 1954-ben érettségizett Dunaszerdahelyen. 1959-ben fejezte be tanulmányait a Szlovák Pedagógiai Főiskola magyar–szlovák szakán, majd 1961-ben államvizsgázott a Komenský Egyetem magyar tanszékén. Főiskolai évei alatt részt vett az Ifjú Szívek megalakításában, majd 1959-től 1961-ig a Csemadok Központi Bizottságának munkatársa. Újságíróként két […]

Hunčík Péter 70

70 éves Hunčík Péter etnopszichológus, tudományos tanácsadó, író. 2009 végén Határeset című regényéért elnyerte a Bródy Sándor-díjat, ami az év legjobb első kötetes prózaírójának jár. Ezt megelőzően számos politikai és pszichiátriai témájú könyve jelent meg, például a FER – Feszültség-előrejelző rendszer, 1999-ben Bordás Sándorral közösen, a Magyarok Szlovákiában 1989–2004 (2004, Fazekas Józseffel), és az angol nyelvű Global Report on Slovakia, (1997, Martin Bútorával). Néhány felvétellel köszöntjük, […]

Elhunyt Tóth Tibor, a Kerekasztal ügyvivője

Hosszas betegséget követően elhunyt Tóth Tibor iskolaügyi és környezetvédelmi aktivista. Tibor 2016-tól a a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának ügyvivőjeként is ténykedett, oroszlánrészt vállalt az éves konferenciák és szakmai találkozók szervezésében, a szlovákiai civil szervezetekkel való kapcsolattartásban, valamint az oktatást érintő szakmai tevékenységek kiterjesztésében. Halála nagy veszteség a hazai közösségi élet és civil szféra számára. Több közös […]

Ferge Zsuzsa 90

90 éves Ferge Zsuzsa Széchenyi-díjas magyar szociológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A szegénység, a kirekesztés és a társadalmi rétegződés szociológiai aspektusának jelentős kutatója. 2006-tól az MTA Gyermekszegénység Elleni Programiroda vezetője. Ebből az alkalomból készített vele életútinterjút a Partizán (magyar ellenzéki csatorna, amelyik felvállalta, hogy térden legyártja mindazokat a hiányzó közéleti tartalmakat, amelyekkel a propagandacsatornává silányított közszolgálat nem […]

Elhunyt Dolník Erzsébet

Életének 81. évében, 2021. április 12-én elhunyt Dolník Erzsébet, Pro Probitate-Helytállásért díjas, Magyar Arany Érdemkereszttel elismert, nyugalmazott pedagógus, politikus, közösségépítő. Dolníkné Czirók Erzsébet 1940. május 13-án született Pozsonyligetfaluban. A Komáromi Magyar Középiskolában érettségizett 1957-ben, majd a pozsonyi Felsőbb Pedagógiai Iskolában 1957 és 1959 között matematika–fizika szakon tanult. Egészen 1990-ig a lévai Pedagógiai Szakközépiskola pedagógusa volt, […]

A magyar költészet napjára

1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünneplik a magyar költészet napját. A budapesti Gát utcában – József Attila szülőházában – 1964. április 11-én kiállítás nyílt a Petőfi Irodalmi Múzeum szervezésében. Beszédet mondott többek között Kassák Lajos, és ott volt a költő testvére, József Eta is. József Attiláról azóta is rengeteg szobor és emlékmű emlékezik […]

A Föld órája – mostantól egy órán át

Ma van a Föld órája elnevezésű nemzetközi figyelemfelkeltő akció. A kezdeményezéshez csatlakozók 20 óra 30 perctől egy órára kikapcsolnak az otthonukban minden elektronikus berendezést és a világítást. Évről évre egyre több szervezet és város is csatlakozik a kezdeményezéshez a Föld minden pontján. A Föld órája kezdeményezés Ausztráliában indult 2006-ban, de már a következő évben nemzetközi […]

Idén is elmarad az érettségi!

Idén is elmarad az érettségi! Branislav Gröhling oktatási miniszter azt jelentette be, hogy pontosan úgy fog lezajlani az idei érettségi, mint a tavalyi. A szóbeli és az írásbeli is elmarad, a diákok jegyeinek átlagából számítják ki a jegyeket, figyelembe veszik az összes év végi jegyet és a legutóbbi két félévi bizonyítvány jegyeit az adott tantárgyból. […]

Elhunyt Ádám Lajos

81 éves korában elhunyt Ádám Lajos, a Gömör néptáncegyesület volt vezetője és koreográfusa. Ádám Lajos 1939-ben Naprágyban született. Édesapja református lelkész volt, édesanyja pedig kántorként szolgált és női énekkart is vezetett. Pozsonyi tanulmányait követően koreográfusként dolgozott, népdalok- és néphagyományok gyűjtésével foglalkozott, mégis a legtöbben tánc- és illemtanárként ismerték meg. A fél évszázados pedagógiai szolgálata alatt […]

2021-ben is a jogegyenlőségért kell tüntetniük a nőknek

Több tízezren tüntettek hétfőn Párizsban és más francia nagyvárosokban a nemzetközi nőnap alkalmából a nemek közti egyenlőtlenségek felszámolásáért, amelyeket a koronavírus-járvány és az ország többszöri lezárása felerősített. A tüntetők elítélték, hogy a nők ugyanazon munkáért nem kapnak ugyanakkora fizetést, mint a férfiak, valamint rendszeresen diszkrimináció, illetve szexuális és szexista bántalmazás áldozatai. Strasbourgban több százan – […]

Az első kisfilm az SZFE egyetemfoglalásáról

„A berlini FeralTV olyan audiovizuális munkák online gyűjteménye, amelyek aktuális oktatásügyi küzdelmeket járnak körül nemzetközi szinten. Minket is megkerestek, hogy szeretnék ismertetni az SZFE-n zajló eseményeket, a diákok szemszögéből – közölték az SZFE diákjai. – Örömmel fogadtuk a felkérést, így készült ez a 15 perces kisfilm, amely az október 23-i demonstráció körüli történéseket mutatja be.” […]

Áldozatuk nem a gaz jogcíme: Ján és Martina

A leleplező cikkeket író Ján Kuciakot és menyasszonyát, Martina Kušnírovát három éve, 2018. február 21-én ölték meg a Galánta melletti, nagymácsédi családi házukban. Az eset országos tüntetéssorozatot váltott ki, amelynek következtében lemondott az ország két legbefolyásosabb politikusa, Robert Fico kormányfő és Robert Kaliňák belügyminiszter. Az Europol közreműködésével megindult, soha nem látott méretű nyomozás végül elvezetett […]

Népszámlálás 2021 – útmutató

Összesen 5,22 millió ember kapcsolódott be a népszámlálásba. A március 31-én végződött online részbe 4,84 millióan (86%) kapcsolódtak be, asszisztencia segítségével további 376 ezer embert értek el, így jött össze a 92,7 százalékos eredmény. Az első eredményeket decemberre ígéri a Statisztikai hivatal. Kezdjük azzal, hogy az érvényben levő rendeletek alapján a népszámlálási kérdőív kitöltése nem […]