Áprilisnak bolondja

A régi francia naptárban az év eredetileg április elsején kezdődött, amikor az emberek megajándékozták egymást. IX. Károly azonban január elsejére tette az év első napját, így az ajándékozás is átkerült oda. Április 1-jén maradt az ajándékozás, de tréfásabb formában.

https://youtu.be/0ZmjuHw4wNY

Április elseje hagyományosan a bolondok, pontosabban a bolondozások napja, amikor bárki a legképtelenebb tréfát űzheti embertársaival. Ezen a napon ajánlatos még a sajtó, a rádió, a televízió és a világháló híreit is fenntartással kezelni.

Április bolondja az, akit általános népszokás szerint április 1-jén tréfásan rászednek, akivel a bolondját járatják, hogy aztán jól kikacagják. A szokás eredete homályba vész, a tudósok könyvtárnyi elméletet hordtak össze, de ezek közül egyik sem igazán meggyőző. A kevéssé fantáziadús kutatók azt állítják, hogy a beugratós szokás a változó, csalóka április időjárás kapcsán született meg. 

Ennél színesebb az a magyarázat, amely szerint a bolondok napja a középkori Franciaországból származik, ahol az év április elsején kezdődött, és e napon az ismerősök ajándékokkal lepték meg egymást. Az újévet 1564-ben január 1-jére helyezték át, a rendelkezést azonban csak lassan fogadták el. Sokan április elsején is küldtek ajándékokat, de ezek szép lassan tréfás semmiségekké, meglepetésekké változtak: a hamis évkezdetet hamiskodással ülték meg.

Egy másik magyarázat szerint a Német-Római Birodalomban az 1530-as augsburgi birodalmi gyűlés úgy döntött, hogy 1540. április 1-jével egységesítik a pénzverést. A spekulánsok nyomban heves ténykedésbe kezdtek, de végül hoppon maradtak, az egységesítést az utolsó pillanatban elhalasztották.

Vannak, akik az ókori Saturnaliák folytatásának tekintik április elsejét, amikor a féktelen vidámsággal megült ünnepen úr és szolga egy napra szerepet cserélt. Mások szerint a szokás valóban az ókori Rómából származik, de a szabin nők elrablása ihlette: a szabinokat ugyanis az áprilisi Neptun-ünnepre hívták Rómába, hogy aztán becsapva őket elragadják lányaikat és asszonyaikat.

Egy másik magyarázat szerint a szokás a húsvéti passiójátékokból ered. A naiv, népies misztériumokban Krisztust pere során Kajafástól Pilátushoz, innen Heródeshez, majd megint Pilátushoz küldözgetik (innen ered a magyar Ponciustól Pilátusig szaladgál szólás is). Az április 1-jei bolondozásnak még lélektani hátteret is kerítettek: a beugratás nyomán támadt káröröm a hatalom és a nagyság érzését kelti a tréfacsinálóban. Az ember évente egyszer áthághatja a szigorú normákat, tudatosan és büntetlenül manipulálhat, miközben még örömet is szerez magának – szól a teória.

Az ugratás ártatlan formája volt, amikor az áldozatot galambtejért, szúnyogzsírért, kakasfogért, szárított hóért küldték a boltba. A sajtó megjelenése új távlatokat nyitott az ugratások előtt, a brit lapokban már a XVIII. századtól szinte üzemszerűen űzték az április 1-jei tréfákat. 1798-ban például valamennyi újságban feltűnő hirdetés tudatta: április 1-jén soha nem látott menet vonul be a Westminster apátságba: lesznek köztük agg férfiak és nők, mindkét nembeli özvegyek és gyermekek, nős és elvált férfiak, férjes és elvált nők, mindenféle rendűek és rangúak. Az olvasóknak nem tűnt fel, hogy a megfogalmazás szerint mindenki a menetbe tartozik és szép számmal össze is gyűltek, majd amikor valaki elkiáltotta magát: „április elseje!”, nevetve szétoszlottak.

Több országban többször elhitték, hogy az időszámítás óra és perc, hónap és év helyett tízes alapú lesz. 1878-ban sok amerikai készpénznek vette, hogy Edison a fonográf után olyan készülékkel áll elő, amely a földet gabonává, a vizet borrá változtatja, így megoldja az éhezés kérdését. A múlt század elején egy francia lapban az jelent meg, hogy lebontják az Eiffel-tornyot és ócskavas kereskedők tömege gyűlt össze, hogy licitáljon Párizs jelképére. A BBC 1957. április 1-jén a rendkívül bőséges svédországi spagetti-termésről adott hírt, ezután többen érdeklődtek arról, hogyan lehetne saját spagetti-fájuk.

Az első internetes április 1-jei tréfa valószínűleg 1984-ből származik, amikor a holland Piet Beertema azt terjesztette el a világhálón: a Szovjetunió csatlakozni akar a mai internetes fórumok elődjének tekintett usenet hálózathoz, mert a kommunista párt akkori főtitkára, Konsztantyin Csernyenko szabad vitafórumot keres. (A csatlakozás 7 év múlva tényleg megvalósult, igaz, hogy Csernyenko ezt már nem érte meg.)

A klasszikus áprilisi tréfa napjainkra szinte teljesen kiveszett, mert az egyre gyanakvóbb emberek e mai szemmel gyermeteg csínyeket azonnal felismerik. Így aztán az ugratások egyre különösebbek, hisz a ránk zúduló információáradatban nehéz különbséget tenni a valós és a hamis között. 1997-ben például egy kínai újság április 1-jén arról írt, hogy Peking és London megállapodott: Hongkong a briteké maradhat, ha Kína cserében megkapja Észak-Írországot vagy Gibraltárt.

Ezen a napon nehéz a tréfa és a valóság között különbséget tenni, így megesik, hogy az április 1-jei tréfának szánt hírek pánikot keltenek, a valós híreket pedig tréfaként fogják fel. Amikor 1946. április 1-jén egy földrengés után 150 áldozatot követelő szökőár söpört végig Alaszkán és Hawaii szigetén, az áldozatok magas számában közrejátszott, hogy akadtak, akik álhírnek vették a vészjelzést.

És hogy a történelemből is hozzunk egy furcsa esetet: a XVII. században a franciák által bebörtönzött lotaringiai herceg éppen április 1-jén próbált börtönéből álruhában menekülni. Egy cselédlány felismerte, de amikor az őrségnek jelenteni akarta a szökést, minden katona és tiszt megnyugtatta: ők is tudják, a bolondok napja van. Amikor aztán kiderült, hogy a rab tényleg kereket oldott, már túl késő volt.

Forrás: Múlt-Kor